Szórakozás

Nigella Lawson megható poszttal üzent 2018 gyászolóinak

Nigella Lawson brit sztárszakácsnő, tévés személyiség még december 31-én írt néhány sort követőinek a Twitterre. Lawson azoknak szeretett volna üzenni, akik elvesztették valamely szerettüket 2018-ban.

Erőt szeretnék küldeni azoknak, akik gyászoltak ebben az évben. A legrémesebb dolog, amit át lehet élni, az az, mikor azt kívánja valaki: ‘a következő éved jobb lesz!’ Mintha az a személy, akit elvesztettél, fel tudna támadni a következő évre. Rettenetesen nehéz úgy rápillantani a naptárra, hogy már soha többé nem tervezhetsz velük

— írja Nigella, aki kommentekben is válaszolt a követőknek:

Nagyon fontos, hogy a gyászolók tudjanak beszélni az elhunytról. Mikor valaki nem vesz tudomást arról, hogy valakit elveszített, az rosszabbul és fájdalmasabban fog lecsapódni később, mint maga a haláleset. Attól még senki sem fogja elfelejteni az elhunytat, ha nem beszélnek a haláláról.

Az angol sztárszakácsnő vélhetően tudja, miről beszél, ugyanis első férjét 2001-ben vesztette el, miután az rákban elhunyt. Édesanyja 48 évesen hunyt el, szintén rákban, míg húgát is elvesztette, ő mellráktól szenvedett.

Nigella jelenleg épp összekapja magánéletét, ugyanis ismételten szerepet vállalt egy ausztrál főzőműsorban, illetve Ausztráliában és Új-Zélandon beszélgetős esteket szervez a gasztronómia témakörében.

Itt írtunk korábban Lawson karrierjéről:

Így tette tönkre magát Nigella Lawson, hogy aztán nulláról épüljön fel újra
A magyarok egyik kedvenc szakácsnője végre a kajákkal is foglalkozik.

Kiemelt kép: Instagram.com/nigellalawson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik