Szórakozás

Az ablakon kilógva, a kormányba akadt lábbal találták meg a részeg sofőrt a rendőrök

És persze gyorsan egy szép fotót is készítettek róla.

Egy életre megtanulta egy kaliforniai férfi, hogy nem jó ötlet ittasan vezetni. Ezen volt ideje elgondolkodni, miközben a kormánykerékbe akadt lábbal lógott ki autója vezetőoldali ablakán, és képtelen volt kiszabadítani magát.

A férfiről készült fotót a kaliforniai autópályarendőrség (CHP) tette közzé hivatalos Twitter-oldalán, szilveszter este.

A rendőrség közlése szerint a férfi egy cserbenhagyásos gázolás után próbált meg elmenekülni, és éppen egy kapun akart áthaladni, amikor a nevetséges helyzetbe került. A férfi a kapunyitót próbálta elérni, hogy bepötyögje a kódot, és ekkor esett ki a vezetőölésből – írta a CHP.

A sofőrt végül a Cathedral City-i rendőrség emberei szabadították ki, majd azonnal őrizetbe is vették, és egy fogdába szállították.

A motorházba ragadt ötméteres fával autózott egy részeg sofőr – videó
Igazán erős anyaggal indította el új Facebook-oldalát egy amerikai kisváros rendőrsége.

A beszámolóból az nem derült ki, hogy a férfi milyen balesetet okozott, és az sem, hogy milyen vádak alapján indítottak eljárást ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik