A Brockhampton jelenleg 13 főből áll, az interneten alakultak, együtt laknak, legjobb barátokká váltak, átformálnak mindent, amit a hip-hopról gondolunk, menővé teszik a boybandség kifejezést, és egy modern, pozitív férfiképet prezentálnak, kritizálva minden kirekesztő és toxikus formáját annak. Tavaly óta felrobbantották az internet zenerajongó sarkait, mindent saját maguk csináltak és találtak ki a daloktól a klipeken át az arculatukig, obszesszív és egyre növekvő rajongói bázisuknak hála pedig a nagy kiadók is felfigyeltek rájuk, végül az RCA-nek sikerült leszerződtetniük őket, novemberben megjelent új lemezük pedig első helyen debütált az Amerikai lemezlistán.
Talán az első ismertebb zenei formáció, ami nagyrészt az internetnek köszönheti megalakulását.
Kevin Abstract 17 évesen, 2010-ben úgy döntött. hogy alapít egy zenei kollektívát, ehhez pedig egy Kanye West-fórumon toborzott embereket. Közel harmincan jelentkeztek, amiből aztán két évig tartó folyamat révén össze is állt egy formáció AliveSinceForever néven 2012-ben, ami a mostani formáció magját is tartalmazta. Két évig működtek ezen a néven és egy EP született ebből az időszakból The ASF EP címmel, néhány szólóanyag mellett, a formáció egy része még fiatalkorú volt ekkor.
2014-ben aztán Abstract ebből alapított Brockhampton néven egy új formációt, amihez többen csatlakoztak az AliveSinceForeverből, hozzáadtak a formációhoz még néhány embert, akiket a Kanye-fórumról toboroztak, és összejött az a társaság, akik ma alkotják a bandát, néhány azóta lemorzsolódó taggal egyetemben, és kiadták legelső kislemezüket Bet I címmel. mivel nehezen tudták meghatározni, mit is csinálnak pontosan, és szerették volna megváltoztatni, hogy mit is jelent a boyband kifejezés. A legtöbb ilyen mesterségesen generált üzleti vállalkozás, amiben a tagokat elsősorban a külsejük, és csak másodsorban zenei kvalitásaik miatt választják ki, a zenéjükhöz pedig nem sok közük van, készen kapják többnyire előre legyártva. Első hivatalos hosszabb anyaguk az All-American Trash című mixtape volt, ami felkeltette zeneblogok mellett a Vice figyelmét is, akik láttak potenciált a koncepcióban egy műsorhoz, és tévécsatornájukon, a Vicelanden American Boyband címen elindult egy dokumentumfilmsorozat, ami a mindennapjaikat dokumentálta.
teljes körű tagnak tekintették előadóik mellett producereiket, menedzserüket, dizájnereiket, fotósukat, de még a webdizájnerüket is, együtt szerepeltek mind mindenféle nyilvános megjelenéseiken a koncertektől a klipeken át az interjúkig. Első hivatalos lemezük tavaly jelent meg, és nagyjából ekkor vált többnyire véglegessé is a létszám, ami a következő tagokat tartalmazta:
- Kevin Abstract előadó és a formáció vezetője, aki egyébként 12 éves kora óta ír dalokat, 2017-ben pedig kámingáutolt, dalszövegeiben azóta is nyíltan beszél homoszexualitásáról. Mint mondta, a hip-hop világa még mindig nagyon homofób és hímsoviniszta, ezen próbál változtatni azzal, hogy beszél saját szexuális identitásáról a zenéjén keresztül.
- Matt Champion, előadó, aki egy suliba járt Abstracttel, és ott barátkoztak össze.
- Ameer Vann rapper, aki szintén egy suliba járt Championnal és Abstracttel és ott barátkozott össze velük. Nehéz körülmények között nőtt fel, rengeteg különböző állása volt, amikor elkezdett komolyabban zenét csinálni, éppen egy autómosóban volt, de dalszövegeiben beszél arról is, hogy fűdílerként is aktív volt zenei karrierjének beindulása előtt.
- A Q3 zenei producerduó, ami Kiko Merley-ből és a guyanai származású Jabari Manwa-ból áll.
- Henock Sileshi, avagy HK, aki fotós, operatőr, és nagyrészt ő felel a banda lemezborítóiért és vizuális megjelenéséért.
- Ashlan Grey fotós és operatőr, aki a fotós és videós anyagokat készíti a bandának, de egyéb más vizuális feladatokért is felel. Egy Walmartban dolgozott kasszásként a Brockhampton előtt, ezért csak hetente néhányszor volt ideje a többiekkel lógni az elején, aztán amikor Abstract válaszút elé állította, úgy döntött, ő is összeköltözik velük és a formáció állandó tagja lesz.
- Merlyn Wood rapper, aki ghánai származású és a suliból ismerte Abstractékat, és egy építészegyetemet hagyott ott a Brockhamptonért, sok választása mondjuk nem volt, mivel az igazgató azt mondta neki, hogy ha mindent tökéletesre teljesít, csak akkor engedi át, úgyhogy összepakolt és összeköltözött a többiekkel.
- Ciaran Ruaridh McDonald, aki a Bearface művésznevet használja és előadó, eleinte csak énekelt, de újabban már rappel is a dalokban. Ő sokáig csak rövidebb ideig tudott a többiekkel lógni, ugyanis Belfastban, Észak-Írországban élt, onnan ingázott, aztán amikor beindult a banda, akkor költözött ő is össze a többiekkel. Első lemezük záródalát például még Belfastban rögzítette, azért üt el a lemez többi dalától az egy szál gitáros, kevésbé tiszta hangzású dal.
- Roberto Ontinient, aki producerként is közreműködött, de saját bevallása szerint szükség volt valakire, aki a weboldalért felel, ő meg vállalkozott rá, annak ellenére, hogy messze nem volt profi benne, aztán idővel amolyan mindenes lett. Ugyanakkor az első három lemez dalainak mindegyik klipje vele kezdődik, szöveges bevezetői valóságos védjegyévé vált a bandának.
- Dom McLennon rapper, aki szintén már a kezdetektől a bandával van, és az első fórumos tagkeresésnél csatlakozott a többiekhez.
- Russell Boring, avagy Joba, aki főleg producerként és hangmérnökként csatlakozott, de hamar előadóvá vált, mert kiderült róla, hogy abban is nagyon tehetséges. Neki van egyedül komolyzenei képzettsége a srácok közül, és ő szokott lenni az, aki a tagok nyers ötleteit valamiféle szerkezetbe szedi, így a legtöbb kész dalban benne van a keze.
- Romil Hemnani producer, akinek a legtöbb dalban benne van a keze és a banda hangzásához rengeteget hozzátesz.
- Jon Nunes, aki a Brockhampton menedzsere, többnyire ő szervez le mindent, beleértve a turnékat is.
Hála annak, hogy egy valóságos csapat dolgozott mindenen, a Brockhamptonnak sokáig nem volt szüksége kiadói segítségre, és tudatosan távol is maradtak egy ideig az efféle lehetőségektől, ugyanis az ilyen szerződések gyakran azzal járnak, hogy a kiadók beleszólnak fontos dologba. Abstract pedig szerette volna, ha minden az ő döntésük, maguknak alakítják ki a stílusukat, a megjelenésüket, hogyan adják ki a zenéjüket, szeretett volna kialakítani egy saját brandet. Az internet és a modern technológia pedig ezt lehetővé tette.
Tavaly például egy év leforgása alatt három lemezt adtak ki, mind nehezen kategorizálható és furcsa volt, a legjobb értelemben persze, de ezzel mind meggyűlt volna a gondja egy gigacégnek, ami abban érdekelt, hogy előadóik minél könnyebben körülírhatóak legyenek a vásárlóik számára, emiatt pedig gyakran egyfajta nyomás alá is helyezik kisebb előadóikat, hogy zenéjük könnyen eladhatóvá váljon — olykor a minőség rovására, minimalizálva az anyagi kockázatot. Persze vannak kisebb, független kiadók is, amiknél ez kevésbé fontosak, de a Brockhampton nem akarta soha beérni a kis, a mainstreamen kívül eső előadók ismertségi szintjével, a cél a mainstream siker anélkül, hogy feladnák integritásukat bármilyen módon.
Nem beilleszkedni akarnak a zenei fősodorba, hanem alakítani azt, a saját útjukat járva
Ez a húzás pedig kemény munkával bejött, ugyanis képesek voltak kiépíteni egy erős rajongói bázist, ami intenzitást tekintve vetekedett a klasszikus boybandekével, miközben egyre többen és többen figyeltek fel rájuk, egyre nagyobb számban keltek el lemezeik, egyre nagyobb fesztiválokon léptek fel, és hírességek is elkezdtek rajongani értük. Will Smith fia, Jaden Smith és a Baby Driver sztárja, Ansel Elgort volt a legkorábbi ismertebb rajongójuk, ők a koncertjeiket kísérő vetített videókban is szerepeltek és össze is barátkoztak a bandával, de a dalszövegeikben emlegetett Shawn Mendes és Harry Syles is felfigyelt rájuk idővel. Nemrég pedig egyik legnagyobb példaképük, Pharrell Williams a „kistesóiként” hivatkozott rájuk egy koncertjén, színpadra hívva őket.
Futótűzként terjedtek, a kiadók pedig versengtek értük, hisz itt volt egy sikeres dolog, amiből ők teljesen kimaradnak. Végül leszerződtek az RCA lemezcéggel, a nagy kiadó pedig egy kész termékkel szerződött, ami sikeres a beavatkozása nélkül is, így más utat járva elérték azt a függetlenséget, ami nem biztos, hogy összejött volna úgy, ha rögtön igent mondanak a legelső ajánlatok valamelyikére. Első náluk megjelent lemezük, az idén ősszel kijött iridescence-szel megszerezték az első helyet a nyitóhétvégéjén a Billboard lemezeladási listáján. Ezzel az eredménnyel egy másik dologban is elsők lettek, ugyanis Kevin Abstract lett az első nyíltan meleg rap előadó, akinek listavezető lett a lemeze Amerikában.
Miben más a Brockhampton?
Elsősorban sokszínű hangzásukat és műfaji besorolhatatlanságukat szokták kiemelni, hisz bár tartalmaznak a dalok rapbetéteket, és RnB elemeket, de ha valaki ezek a jelzők alapján hallgatná a zenéjüket, valószínűleg meg lenne lepve és össze lenne zavarodva legkésőbb Bearface gitározós-tábortüzes dalainál mondjuk. Ugyanakkor az igazán szokatlan dolog bennük, az a fajta pozitív példa, amit képviselnek szövegeikkel. Dalaikban kritizálják a hímsovinizmust, a homofóbiát, a nők megalázását, és nyíltan beszélnek személyes problémáikról is, beleértve mentális betegségeiket is, Weight című dalukban például Ashlan Grey öngyilkossági kísérletét is említik, Joba pedig San Marcos című számukban öngyilkossági hajlamairól is beszél.
Rengeteget beszélnek őszintén az érzéseikről, büszkén vállalják érzékenységüket, és alapvetően egy olyan férfiképet prezentálnak, ami szembe megy a klasszikus maszkulinitással: nem ciki sírni, törékenynek és gyengének mutatkozni olykor, nyitottnak lenni, szemben az érzelmeket elnyomó, főleg az agresszióban és a versengésben megjelenő, mindenki mást elnyomni akaró toxikus maszkulinitással szemben. Progresszív elveiket pedig tettekkel is alátámasztják, és ugyanúgy vonatkozik rájuk is az, amit másoktól elvárnak. Az év közepén például
Ugyanakkor ez igencsak megviselte őket is, az ezt bejelentő szövegben úgy fogalmaztak, hogy Ameer átverte őket, személyében pedig nem csak egy tagot, de egy barátot is veszítettek. A helyes döntést hozták, de attól még nyilván nem lehetett könnyű meghozni ezt. Egy koncerten például Joba elkezdett zokogni, amikor a Bleach című számukban Ameer verzéje következett volna.
Részben emiatt is két majdnem teljesen kész lemezük van fiókban, ami be lett jelentve, sőt, borítót is kiadtak hozzá. Viszont nem mondtak le ezekről az anyagokról teljesen néhány félmondat alapján, szimplán akkoriban nem volt lelkierejük végigmenni a kész anyagon újra, eltüntetve róla a kirúgott rappert, de van rá esély, hogy idővel visszatérnek hozzájuk és befejezik. Helyette valami teljesen újba kezdtek. Munkamódszerünk köszönhetően pedig még év vége előtt, novemberben megjelent a sokáig halasztott negyedik albumuk teljesen új számokkal. A tagok elmondása alapján előbb be szokták jelenteni a lemez címét és megjelenési dátumát, minthogy elkezdenének dolgozni rajta, és két hét alatt készen is vannak egy lemezzel, hála a határidő miatti nyomásnak, ami saját bevallásuk szerint a legjobb dolgokat hozza elő belőlük.
Legutóbb, novemberben megjelent lemezüknél is így volt ez, és a legendás londoni Abbey Road stúdióban vették fel, abban a szobában, ahol a The Beatles, a Pink Floyd, vagy Amy Winehouse is rögzített lemezeket előttük. A lemezt igen erősen inspirálta az elmúlt év, a hirtelen jött hírnév és a válság, amin Ameer távozása után keresztül mentek, de erősebben jöttek ki, mint valaha, és már jelezték, hogy akárcsak első három albumuk, a Saturation I, II, és III, úgy az iridescence is egy trilógia része, amit Best Years Of Our Lives címre kereszteltek, jelezve, hogy ezek életük legjobb évei, minden nehézség ellenére. Elkezdett beérni a kemény munka, de amit az elmúlt két évben csináltak, már az is egészen példa nélküli, és elképzelni is nehéz, mire számíthatunk tőlük a jövőben. De ne lepődjünk meg, ha hamarosan a csapból is ők fognak folyni, ugyanis
Kiemelt kép: Noam Galai/Getty Images
