Szórakozás

Az emberek csúnyán elkezdték támadni II. Erzsébet királynőt egy arany zongora miatt

Nem Magyarország sajátja az, hogy az emberek szidják a náluk jobb módban élőket. A britek most II. Erzsébet királynőt támadják a december 25-én levetített karácsonyi beszéde miatt, amit a Buckingham-palota egyik termében vettek fel.

II. Erzsébet: A tisztelet vezet mások megértéséhez
A brit uralkodó karácsonyi üzenetetében burkoltan a Brexit körüli viharokra is utalt.

Az angol uralkodó többek között azt hangsúlyozta: mások tisztelete és emberi lénynek tekintése mindig jó kiindulópontot kínál a nagyobb megértés felé vezető úton, még a legmélyebben gyökerező nézetkülönbségek esetén is. Mindezt úgy, hogy a háta mögött egy arany zongora állt.

Fotó: John Stillwell / POOL / AFP

A kommentelőknek azonban kicsit sem tetszett a túlságosan is pazar hangszer és emiatt szánalmasnak és elkeserítőnek nevezték a királynő beszédét.

Arra azonban a külföldi lapok is próbáltak rávilágítani, hogy teljesen abszurd II. Erzsébeten számonkérni egy drága tárgyat, hiszen ő az angol királynő. Ha már tőle is felvágásnak számít egy arany zongora, kinek a tulajdonában nem lenne az?

(Mirror, Quartz)

Kiemelt kép: Chris Jackson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik