Szórakozás

50 évesen is pofátlanul gyönyörű a világ egyik legszebb nője

50 évesen is pofátlanul gyönyörű a világ egyik legszebb nője

Mit ünneplünk december 25-én? Az egy dolog, hogy a legtöbb országban a karácsonyt, de idén leginkább azt, hogy ötven évvel ezelőtt megszületett a világ egyik leggyönyörűbb nője, Helena Christensen. A 90-es évek egyik legsikeresebb topmodellje tényleg több mint öt évtizede teszi szebbé ezt a bolygót, és nem csak azzal, hogy rajta mászkál.

Helena Christensen 1968-ban, karácsony napján született Koppenhágában, apja dán, anyja perui származású.

Fotó: Instagram/Helena Christensen

Folyékonyan beszél dánul, spanyolul, angolul, franciául és németül.

Fotó: Instagram/Helena Christensen

178 cm magas.

Fotó: Instagram/Helena Christensen

1986-ban, 17 évesen ő lett a dán Miss Universe, így ő képviselte hazáját a világversenyen is.

1987-ben elindult a Look of the Year versenyen is, ami után Párizsba költözött és modellkedni kezdett.

Fotó: Michel Arnaud/CORBIS/Corbis via Getty Images

A 90-es években közel 700 magazin címlapján szerepelt, ott volt többek közt a Vogue, az Elle, a Harper’s Bazaar borítóján, és olyan divatmárkáknak dolgozott, mint a Revlon, a Chanel, a Versace, a Prada  vagy a Hermes.

Fotó: Michel Arnaud/CORBIS/Corbis via Getty Images

A Victoria’s Secret angyala is volt Tyra Banks és Stephanie Seymour mellett.

Fotó: KMazur/WireImage

1991-ben szerepelt Chris Isaak Wicked Games című videóklipjében, amit később az MTV minden idők legszexibb klipjének választott.

1996-ban Frank DeCaro újságíró a New York Times-ban  Helena Christensenre Linda Evangelista, Christy Turlington, Cindy Crawford, Naomi Campbell, Elle Macpherson és Claudia Schiffer mellett a Legendás Hetes tagjaként utalt. Ők voltak a korszak legsikeresebb topmodelljei.

Fotó: Pierre Vauthey/Sygma/Corbis via Getty Images

A 90-es évek legendás szupermodelljei 2017-ben újra összeálltak Donatella Versace kedvéért – egy kicsit más felállásban, ugyanis Christensen, Campbell, Crawford és Schiffer mellett Carla Bruni pózolt, Evangelista és Macpherson sajnos hiányoztak.

Fotó: Venturelli/WireImage

Ő volt a Nylon magazin kreatív szerkesztője a lap 1999-es indulásakor.

Fotó: Instagram/Helena Christensen

Fotózik is,  képei többek közt a Nylonban jelentek meg, de publikált a Marie Claire-ben és az Elle-ben is. Az alábbi képet ő készítette Liv Tylerről.

Fotó: Instagram/Helena Christensen

Amikor nem modellkedik vagy fotózik, akkor a klímaváltozás ellen harcol, többek közt Peruban, ahol az anyja született.

Fotó: Dan Kitwood/Getty Images

A 90-es évek elején öt évig volt együtt az INXS frontemberével, Michael Hutchence-szel.

Helena Christensen, Michael Hutchence és Jean Paul Gaultier – Fotó: Foc Kan/WireImage

Majd Norman Reedusszal élt együtt, akivel 1999-ben született egy fiuk, Mingus Lucien Reedus. A modell és a színész 2003-ban váltak el.

Fotó: Evan Agostini/ImageDirect

2008-ban egy darabig járt az Interpol énekesével, Paul Banksszel is.

Fotó: Chelsea Lauren/WireImage

És gyakorlatilag még mindig úgy néz ki, mint 25 évvel ezelőtt.

Fotó: Roy Rochlin/WireImage

Annyira, hogy 2018 júliusában az InStyle magazin kedvéért felvette a Thierry Mugler azon fém-fehérneműjét, amiben 1991-ben készített róla fotókat Herb Ritts.

1991-ben:

Fotó: Instagram/Helena Christensen

És ugyanabban, most:

Fotó: Instagram/Helena Christensen

 Kiemelt kép: Instagram/Tatler magazine

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik