Szórakozás

VV Csokit kizárták a ValóVilág9-ből

Két nappal karácsony előtt, illetve egy nappal Roli és Era párbaja előtt Nádai Anikó a ValóVilág9 szombat esti összefoglalójában bejelentette,

hogy VV Csokinak azonnali hatállyal el kellett hagynia a villát, ugyanis kizárták a versenyből.

Az összefoglaló után a BeleValó című műsorból megtudhattuk, hogy VV Csokit azért zárták ki, mert veszélyeztette egy villabeli társa testi épségét. A videóból kiderült, hogy

VV Csoki izomból hozzávágott egy szemöldökcsipeszt – az RTL Klub szerkesztői szerint egy éles tárgyat – Zsuzsuhoz.

Mivel a VV szabálykönyve szerint ez fizikai bántalmazásnak minősül, ezért kizárták a versenyből. VV Csokinak pár nappal ezelőtt már volt egy dobálózása, ám akkor a szerkesztők szerint még nem lépett át egy határt.

VV9: Hiába dobált, nem zárják ki VV Csokit a játékból
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?

Nem ez az első eset, hogy valakit kizárnak a ValóVilágból dobálás miatt. A negyedik szériában Zsuzsit küldték haza azonnal a műsoból, miután megdobálta Olivért.

UPDATE: azóta már a dobás is elérhető videó formában, ezt alább megírtuk:

Sőt, már Csoki is megszólalt a kizárás után:

VV Csoki: "Szinte biztos voltam benne, hogy ez lesz"
Vajon maradt ideje karácsonyi ajándékot venni?

Kiemelt kép: Instagram/ValóVilág

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik