Szórakozás

György herceggel valami nem stimmel az új családi fotón

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, új családi fotó készült Vilmos hercegékről, amin szokatlanul felszabadultnak látszanak.

Többen az interneten megjegyeztek egy fura dolgot, amivel György herceg felvette a kesztyűt etikettszegésben Meghan hercegnével, és öt évesen ő lett a család elsőszámú lázadója, ugyanis a fotón

hosszú nadrágot visel.

Ez természetesen szintén egy furcsa, teljesen értelmetlen és indokolatlan, csak a státuszt jelző szokás miatt ennyire rebellis tett, ugyanis előkelő körökben csak nyolc éves kortól hordhat fiúgyerek hosszú nadrágot nyilvánosan, az időjárástól teljesen függetlenül, addig kötelezően rövidnadrágban mutatkozhat csak, és György herceget is csak ilyenben láttuk ezidáig, ahogy a többi herceget is nyolc éves kora előtt. Mint a Harper’s Bazaarnak egy etikettszakértő elmondta:

Bár az idők változnak, hosszú nadrág egy fiatal gyereken eléggé középosztálybeli dolognak számít, eléggé belvárosi. Egyetlen arisztokrata vagy előkelőség önbecsületébe nem fér bele, hogy belvárosiként viselkednek.

Úgy tűnik, ennek a felső osztályokat érintő öltözködési forradalomnak az élére most egy öt éves gyerek állt, aki jelezte, ő is hosszú nadrágot vesz fel hideg időben, mint mi mindannyian.

Kiemelt kép: Instagram.com/kensingtonroyal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik