Fél éve, hogy szakítottunk a barátnőmmel, gimnáziumi szerelem volt, 3 évig voltunk együtt, de a főiskola elválasztott minket. Végül úgy döntöttünk, hogy szakítunk, és ha minden így történt volna, akkor most nem írnék. Sajnos miután szakítottunk, a legjobb barátom, akivel együtt ültünk az általános iskola padjában, együtt fociztunk, együtt nyaraltunk, közölte velem, hogy hónapok óta együtt vannak barátnőmmel, már korábban összejöttek. Azaz megcsaltak, mindketten, mert szerintem a legjobb barátom is megcsalt engem, hiszen ez a barátságba nem fér bele. Legalábbis nálam. Azóta ők együtt vannak, én pedig amikor hazamegyek hétvégéken a fősuliról, azzal szembesülök, hogy elveszítettem a legjobb barátomat és a szerelmemet is. Fogalmam sincs mit tegyek, ők boldogok együtt, amit végig kell néznem, én pedig képtelen vagyok elfogadni a történteket. Mindkettejükkel megszakítottam a kapcsolatot, még csak nem is köszönünk egymásnak.
Az olvasói levelet Antal küldte nekünk, akinek természetesen nem ez a neve, de az ő névtelenségét is garantáljuk. Amikor a legjobb barátunkban csalódunk, az majdnem ugyanolyan fájdalom, mint amikor a szerelmünket veszítjük el.
Mit lehet tenni?
A barátainkat és a szerelmünket mi választjuk meg, az viszont nincs kőbe vésve, hogy ezek a kapcsolatok meddig maradnak az életünkben. Elképzelhető, hogy a legjobb barátunk összejön az exünkkel, vagy hogy lecsapja a kezünkről azt az embert, akibe bele vagyunk zúgva. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a barátság fogalma máshogyan élt a fejünkben, mint amit valójában megéltünk. Az olvasói levélben pont egy ilyen helyzetet láthatunk, olvasónk teljesen más szabályok szerint élte az életét a barátságban, mint amivel szembesült. Ilyenkor nem történik más, minthogy egyfajta idealizált képben éltük a barátságot, és amikor megismerjük a másik valódi személyét, máris óriásit csalódunk. Ez sokakkal megtörténik, szerelemben és barátságban is.
A legtöbb barátságban eljön az a pont, amikor szembesülünk a másik lényével, márpedig az élet oszt néha olyan kártyákat, ami rendesen felkavarja az állóvizet. Vannak emberek, akik képesek fél év alatt teljesen kifordulni magukból, de jellemzően az történik, hogy folyamatosan változunk, ahogy zajlik az élet. A környezetváltozás ilyen, az új iskola, az új ismeretségek befolyásolnak minket, és bár a személyiség maga nem, de a viselkedésünk, gondolkodásunk csiszolódik az új élmények hatására. Elképzelhető, hogy olvasónk is megváltozott, nemcsak a barátja, de az is lehet, hogy mivel más környezetbe került, másmilyen szűrővel nézi a történteket.
Lehetséges, hogy az exbarátnő és a legjobb barát pontosan emiatt a váltás miatt találtak egymásra, hiszen mindketten egyszerre veszítették el az olvasónkat, a gyászban pedig időközben egymásba szerettek – vagyis inkább pótolták a hiányzó érzelmeiket. Ez egy létező emberi reakció, gyakori, hogy haláleset után történik hasonló.
Akárhogy is történt, létezik olyan, hogy egy barátságnak lejárt az ideje. Ez tulajdonképpen ennyi, és ennél többet nem is lehet róla mondani, viszont nem mindegy, hogy hogyan kezeljük. A merev elutasításban a saját személyiségünket, lelkünket ostromoljuk, érdemes lenne inkább kiadni a dühöt és a haragot valamilyen formában: sportolással és egy kiadós beszélgetéssel a baráttal. Ahogyan a szerelmi szakításoknál is jó, ha van lezáró beszélgetés, a baráti kapcsolat megszűnésének is lehet lezáró beszélgetése. Ebben mindenki elmondhatja a másiknak, hogy mi a baja, hogy miért viselkedett úgy ahogyan, és könnyebben véget vethetnek ennek a helyzetnek. Egy mérgező helyzetben tartósan benne maradni biztos, hogy kártékony a léleknek, tűrni semmiképpen nem jó, de az sem, ha nem oldjuk fel az érzelmeinket. A beszélgetés ebben segíthet.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
