Szórakozás lineup

Anyaszült meztelenül, egy Oreóval a farpofáik között szaladtak végig focista diákok a focipályán

Az „Oreo-futás” nem nyerte el az amerikai középiskola tetszését.

Egy amerikai középiskola eltiltotta a játéktól amerikaifoci-csapatának tíz tagját, miután önként részt vettek egy Oreo-futásban – jelentette az AP amerikai hírügynökség. A focisták három mérkőzésen nem vehetnek részt az iskola vezetésének döntése miatt, amit a közszeméremsértés miatt kaptak.

Az „Oreo-futás”, vagy „Oreo-verseny” lényege, hogy a résztvevőknek meztelenül kell lefutniuk egy előre meghatározott távot, úgy, hogy a farpofáik közé egy Oreót helyeznek. A vesztesnek végül meg kell ennie a kekszet – olvasható az Urban Dictionary oldalán.

Az észak-karolinai Byron városában található középiskola diákjai a focipályán hajtották végre az Oreo-futást. Az iskola vezetése eleinte azt hitte, hogy a tíz diákot kényszerítették erre, és vizsgálatot indítottak ennek kivizsgálására.

De végül kiderült, hogy szó sem semmilyen kényszerítésről. A diákok önként vállaltak a részvételt a versenyben.

A kiemelt képen egy tál Oreo. Fotó: AFP /Mandel NGAN 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik