Szórakozás

Videón, ahogy egy perc alatt elkötnek két 20 milliós Mercedest

A londoni család nyáron vette az utcai terepjárókat.

Mohammed Tuma még nyáron vásárolt két utcai terepjárót, egyet magának, egyet feleségének.

November 20-án hajnali 2 tájban nagyjából egy perc leforgása lopták el a két Mercedes SUV-ot a család wembley-i (Brent, London, Anglia) otthona elől.

Másnap reggel fiuk, Ali 7-kor kelt, és csodálkozott, hogy egyik autó sem áll a helyén – gondolta, hogy a szülei elmentek otthonról, de a biztonság kedvéért felhívta őket. De ők még aludtak – ekkor derült ki, hogy baj történt.

Aztán gyorsan visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, és láthatták, amint három bűnöző egymás után elhajt a 65.800 font (24 millió forint) értékű fehér és a 54 ezres (19,7 millió forint) fekete (más források szerint: sötétkék) Mercedesszel. A két autó összértéke meghaladja a 120 ezer fontot, azaz 43 millió forintot.

Az ügyben nyomozást indított a rendőrség, a család pedig reménykedik, hogy sikerül elkapni a tetteseket, és visszakaphatják az autókat.

 

via Daily mail, Irish Sun

Ellopta a randira hívott lány autóját, majd azzal egy másik lányt vitt randira
Az amerikai férfit egy autós moziban tartóztatták le, az ellopott autóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik