Szórakozás

Pornósztár fotóival csaltak ki őrült összeget az idős fogorvostól

A brit férfi szexpartner-keresőn ismerkedett meg a „ghánai nővel”.

Simon Frost 2017 februárjában ismerkedett meg egy Eva nevű ghanai nővel a Real Sex Contacts nevű „társkereső” oldalon.

A 75 éves sohami (Anglia) fogorvos első pillanattól kezdve elhitt mindent, amit „Eva, a kórházi dolgozó Accrából” írt neki.

Hamar beleszeretett a gyönyörű nőbe, aki egy idő után már férjecskéjének nevezte, és akivel közös ház vásárlását tervezgették.

Simon Frost még akkor sem gondolt semmi rosszra, amikor a nő azt írta, pénzre van szüksége, hogy hozzáférhessen a bírósági papírokhoz, amelyeken keresztül megkaphatja elhunyt apja 5 millió dolláros örökségét.

A fogorvos küldött a nőnek 6000 fontot (2,18 millió forint) a megtakarításaiból, 3000 fontot (1,09 millió forint) átutalt hitelkártyáról, valamint két alkalommal is felvett 5000 font (1,8 m Ft.) személyi kölcsönt – közel 50%-os kamattal.

És persze az 1600 fontos (582 ezer forint) repülőjegyét is ő fizette: ez volt az utolsó ilyen kiadása – hiszen amikor Eva nem jelent meg Angliában, akkor kezdett gyanakodni a nyugdíjas fogorvos, hogy valami nincs rendben.

Nem volt szükség túl alapos kutatómunkára, hogy kiderüljön, Eva nem létezik, a fényképeken pedig egy pornószínésznő, Briana Lee szerepelt – aki persze mit sem tudott arról, hogy épp az ő fotóival is visszaélnek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bri Lee BrianaLeeCams.com (@realbrilee) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 3:32 (PDT időzóna szerint)

A fogorvos ki van készülve. Azt mondja, inkább lesz most már örökké magányos, minthogy még egyszer hagyja magát rászedni.

Az öngyilkosság gondolata is megfordult már a fejében.

Történetét azért hozta nyilvánosságra, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre, és más ne essen hasonló csapdába.

Simon Frostnak a következő két évben havi 595 fontot (216 ezer forint) kell fizetnie felgyülemlett hiteleinek törlesztésére.

via LadBible, Metro; kiemelt kép:

Nőnek adta ki magát, és hetero férfiakat vitt ágyba
Az áldozataira a Tinderen vadászó brit férfi négy heteroszexuális férfit is elcsábított, akik bekötött szemmel szexeltek vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik