Szórakozás

A legbátrabb páros: Szögeczki Ágit kórházba kellett szállítani

Alig két hete ért véget a TV2 egyik legújabb műsorának, A legbátrabb párosnak az első évada, de szinte rögtön el is kezdődött a második széria, melynek szereplői között megtaláljuk Szögeczki Ágit és párját, Csenterics Ferencet is. Az egyikor ValóVilág játékosnak azonban nem indult a legboldogabban a verseny, nem sokkal a kezdés után ugyanis balesetet szenvedett, amiről most a Blikknek mesélt.

Szögeczkire az egyik játék során ráesett egy hordágy, amelybe egy több mint 80 kilós baba volt beszíjazva. Ez végül annyira megütötte a celebet, hogy kórházba kellett szállítani.

Amikor rám esett a hordágy, mély, szúró fájdalmat éreztem, egy pillanatig azt hittem, nem tudok felállni. Aztán mégis sikerült. Fájt az oldalam, de nem voltam a halálomon. Akkor ijedtem meg igazán először, amikor a mentőben elkezdett zsibbadni a lábam. Végigfutott a lelki szemeim előtt, hogy nem szabad, hogy baj legyen, hiszen nekem felelősségem van, fel kell nevelnem a kisfiam

– mesélte az újságnak az egykori valósásgshow-hős, aki azt is hozzátette, megfordult a fejében, hogy feladja a versenyt, ám hogy ezt valóban megtette-e csak a mai, november 20-i adásból derül majd ki.

Kiemelt kép: Instagram/@szogeczkiagi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik