Szórakozás

Mohamed Fatima 33 év után találkozik siketnéma apjával

A Fekete Vonat egykori énekesnőjét édesanyja nevelte fel, egyiptomi származású apja ugyanis pár éves korában elhagyta őket. Mohamed Fatima ennek ellenére nem haragszik a férfire, sőt, szappanoperába illő módon, 33 év után találkozni is fognak.

Semmit nem tudtam az édesapámról, de már nincs bennem harag emiatt. Az anyukám nem örült volna, ha tartjuk a kapcsolatot, mivel más vallásúak vagyunk. Apukám muzulmán, mi pedig keresztények. Anyukám egyik barátnője nemrég kiment Egyiptomba, és rajta keresztül, 33 év után rám talált az apám. Sokkoló volt. Nagyon lefogyott, és meg is öregedett, egy al­kalommal a húgom ismerte fel

– mesélte a Borsnak az énekesnő, akinek apja hamarosan Magyarországra látogat. A történet azonban nem olyan egyszerű, a papának ugyanis komoly tervei vannak.

Azt tudni kell az apukámról, hogy siket­né­ma, így nagyon nehezen tudtunk kommunikálni. Már beadta a vízumkérelmét, és hamarosan Ma­gyarországra jön. Azt mondta, szeretné, ha vele tartanék Egyiptomba, és hogy oda­kinn men­jek férjhez. Nagy di­lemmában va­gyok emiatt, mert bár kicsit idegen számomra, mégis óriási szeretetet ér­zek iránta. Lá­togatóba biztosan ki­megyek majd, mert szívesen megismerném az ott élő testvérei­met, de kiköltözni nem fogok. Nem tudnám itthagyni a szerelmemet, a testvéreimet, a családomat. Úgyhogy ha megérkezik, lesz mit megbeszélnünk.

Kiemelt kép: Instagram/@mohamed_fatima_hivatalos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik