Szórakozás

Kanye West agykontrollról beszélt, majd közölte, hogy ő a ma élő legjobb előadóművész

Sok furcsaságot láthattunk már Ye-től – vagy ahogy egykori szólítottuk Kanye Westtől -, ám egyik legújabb Twitter-bejegyzésével szintet ugrott. A videóban volt minden: agykontroll, mantra, a közösségi oldalak roncsolóhatása, valamint egy kis önfényezés is.

A rapper jelenleg Afrikában, egészen pontosan Ugandában tartózkodik, itt rögzíti ugyanis legújabb, kilencedik albumát, a Yandhit. Ye innen posztolta a több mint kilenc perces videót.

Szóval, agykontrollról szerettem volna beszélni. Tudod, amikor emberek megpróbálnak téged befolyásolni a közösségi oldalakon keresztül és megpróbálják megmondani neked, hogy mit csinálj vagy, hogy posztolj valamit, mintha az pozitív lenne.

– kezdte mondandóját Kim Kardashian férje, majd hozzátette, szerinte ez egy mérgező dolog:

Amikor az emberek megpróbálják megmondani nekem, hogy mit tegyek, úgy érzem, mintha az agyamat fogdosnák. Képzeld el, hogy nyitva a koponyád és az agyadat fogdossák, és hogy ez mennyire fájhat. Ezt érzem én, amikor az emberek megpróbálják nekem megmondani, hogy mit csináljak

– tette hozzá West, ezt követően jött egy kis pozitív mantra, majd a videó csúcspontja, melyben a rapper arról mesél, hogy a közösségi oldalak hazudnak, hiszen 2016-ban a szociális médiának köszönhetően mindenki azt hitte, hogy Hilary Clinton nyeri majd az elnökválasztást, de végül nem nyert, valamint elvileg őt sem szereti senki, de valójában mindenki szereti.

Itt vagyok Afrikában, dolgozunk. A világ legjobb zenéje. Én vagyok a legjobb élő előadóművész

– mondta Ye, majd gyorsan hozzátette, hogy valójában nem csak ő rá vonatkozik a kijelentés, hanem mindenkire, hiszen

a lelkek átáramolnak rajta.

Kiemelt kép: Gary Gershoff/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik