Szórakozás

Galambos Lajos arra kérte a gyerekeit, hogy változtassák meg a nevüket

A zenész a körülötte kialakult botrányok miatt gondolt arra, hogy három gyereke jobban járna, ha nem a Galambos nevet viselnék.

A meghurcoltatásomat követően szó szerint kérleltem őket, hogy hagyják el a Galambos családnevet, mert épp elég nekem igazságtalanul bűnhődnöm, a gyerekeim ne szenvedjenek! Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor azt mondtam Lalának, Boginak és Istvánkának: gyerekek, lehet, egyszerűbb lenne az életetek a Galambos bélyeg nélkül. Erre azt felelték: apa, ne viccelj, úgy már nem is mi lennénk! Így végül újból ennyiben maradt a névváltoztatás, habár be kell vallanom, a szívem mélyén rosszulesett volna, ha lemondanak a családnevünkről, amit remélem, hogy minél hamarabb tisztára tudok mosni

– mesélte a Borsnak Galambos Lajos, akinek már jóval korábban is eszébe jutott az, hogy gyerekei más néven éljenek.

Amikor megszülettek a gyerekeim, gondoltam arra, hogy ne a Galambost, hanem az eredeti családnevünket, a Grószt vigyék tovább azért, hogy az ismertségem miatt még vé­letlenül se érje őket semmiféle megkülönböztetés. Nem szerettem volna, ha később előnyük vagy hátrányuk származik abból, hogy az én gyermekeim. Az embe­rekből áradó őszinte szeretet és érdeklődés azonban meggyőzött arról, hogy Galambosként éljenek.

Galambos Lajos lánya visszautasított egy felkérést
A zenész pedig nagyon örül ennek.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik