Hatósági eljárás keretében vizsgálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az RTL Klub Szenzációs négyes című műsorának korhatárbesorolását, miután az első adásban történtek kapcsán több beadvány is érkezett a hatósághoz.
Több beadvány is érkezett a hatósághoz az elmúlt hetekben az RTL Klub Szenzációs négyes című műsorszámának szeptember 2-ai adásával kapcsolatban, melyek nyomán a Médiatanács hatósági eljárás keretében vizsgálja meg, hogy a televízió a műsorszám korhatárbesorolásával megsértette-e a médiatörvény klasszifikációs rendelkezéseit. A bejelentők a műsorszámban látható meztelenkedést és a szexualitásra utaló, kétértelmű megjegyzéseket sérelmezték, ami megítélésük szerint ellentétes a jó ízléssel, szeméremsértő és káros hatással lehet a 16 éven aluli kiskorúak szellemi fejlődésére. Így azt szerintük a csatorna nem megfelelő korhatárbesorolással tette közzé, amikor a III., azaz a 12 éven aluliaknak nem ajánlott műsorszám-kategóriába sorolta.
Először a a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) tett bejelentést, a szervezet elnöke akkor azt mondta, szerinte felháborító, hogy a kisgyermekek és a családok által az egyik leginkább nézett műsorsávban az RTL Klub egy „szeméremsértés határait súroló” műsort tett közzé.
Az RTL Klub ezek után a Híradónak azt nyilatkozta, a műsorban
semmi olyan nem látszódott, ami egy nyári, balatoni hőség kapcsán készült Híradó-tudósításban ne lehetne benne, a testrészek pedig takarva voltak, tehát nem látszódott semmi.
Kiemelt kép: RTL Klub