Szórakozás

Nyerő Páros: A kieső Veiszer Alinda megmutatta Fecsó kézzel írt levelét

A hétfő esti adásban Veiszer Alinda és férje, László Pál búcsúztak a Nyerő Páros játékától, és habár a többiektől egyetlen szavazatot sem kaptak, nem távoztak rossz szájízzel.

Solti Ádám elájult a Nyerő Páros egyik feladata közben
A Barátok Közt színésze rosszul lett a forgatáson.

Már csak azért sem, mert kifejezetten jó kapcsolatot alakítottak ki játékostársaikkal. Vasvári Vivien férje, Fecsó például több órát töltött azzal, hogy beszédet írjon a szavazásra.

Nekünk eddig tartott ez a játék. Mi mással is illusztrálhatnám ezt a napot, ha nem Fecsó levelével. Ő ugyanis ezen a napon két órát töltött azzal, hogy indoklást írjon, kire szavaz és miért. Amit rólunk mondott, na azt megkönnyeztem, és azt éreztem, hogy rendben van, így el lehet jönni

– írta közösségi oldalán Veiszer Alinda, aki egy részletet meg is osztott a levélből.

Paliék igazi csodabogarak a szó nemes értelmében. Nem szájkaratésok, hanem valódi elvharcosok. Nekem most nem az a fontos, hogy mi ellen küzdenek, hanem hogy miként teszik azt. Sokat beszélgettem velük erről, és elhűltem, hogy két gyerek mellett hajlandóak elveszíteni a munkájukat, és ha kell, vajaskenyéren élnek, de az elveiket nem adják fel. Egyenes háttal akarnak belenézni a saját- és a gyermekeik szemébe. Csak így tovább, le a kalappal! Fecsó

Nyerő Páros Kísérlet- 11. napNekünk eddig tartott ez a játék. Épp két hete írtam először, aznap kezdődött a US Open….

Közzétette: Veiszer Alinda – 2018. szeptember 10., hétfő

Disclaimer

A Nyerő Páros egyik tagja, Veiszer Alinda férje, László Pál a 24.hu munkatársa, cikkeit nálunk olvashatják.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik