Szórakozás

Vajna Tímea kilencszer, Debreczeni Zita paplanban nyaralt idén

Az Instagram alapján úgy tűnik, mintha a celebek állandóan nyaralnának, még vége sincs az egyik utazásnak, már a másikról posztolnak. Persze ebben sokszor tényleg van némi trükközés, és utólag is úgy tesznek ki egy-egy fotót az utakról, mintha még ott lennének, de a helyszínek számával viszont nem tudnak csalni. Megnéztük, hogy a legtöbb nyaralós képet posztoló hírességek hol vakációztak eddig ebben az évben.

Vajna Tímea

Andy Vajna feleségének élete gyakorlatilag egy végtelen vakáció, leszámítva azokat a rövid időszakokat, amikor hazalátogat, és lópéniszt posztol, tulajdonképpen az Instagram szerint semmi mást nem csinál egész évben, mint álomszép helyeken élvezi az életet.

Már az év első napján belecsapott a nyaralásba, Hawaii-ról kívánt boldog új évet egy topless képpel. Utána a Maldív-szigeten szomorkodott azon, hogy az életében több negatív dolog van, mint pozitív. Majd a fürdőruhát rögtön síkabátra cserélte, és Aspenben, a világ legmenőbb síterepén száguldozott. Március végén Franciaországban síelt, azután viszont rögtön Eilatból posztolt egy búvárkodós videót. Két héttel később részt vett a kaliforniai Coachella Fesztiválon, majd Cannes-ban bukkant fel, de az végülis tekinthető szinte munkának.

Hivatalos nyaralását Míkonoszon tartotta idén, a nyár folyamán azért többször ellátogatott kaliforniai tengerpartokhoz, persze neki ez csak olyan, mint mikor mi leugrunk a Velencei-tóra. A nyár végét még megtolta Ibizán, ahova húga is elkísérte, hogy képeket készíthessen róla.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés, Dec 31., 2017, időpont: 10:11 (PST időzóna szerint)

Bódi Sylvi

Bódi Sylvi tulajdonképpen részben abból él, hogy szörfözik, persze nem kizárólag magából a sportból, hanem szörfös helyek promóciójából, fotózásokból nyaralásain, illetve a szörfözéseket is a partnerek fizetik. Nem hangzik annyira rosszul, főleg, ha végignézzük, hol járt eddig idén.

Az évet Marokkóban indította, majd alig egy hónap itthon töltött idő után ment is vissza a deszkára Pohnpeibe, ami egy aprócska sziget Mikronéziában, az óceán kellős közepén. Az összes posztja lokációjának ugyanazt a hotelt adta meg, akkor is, ha épp a hullámokon lovagolt a fotón, valószínűleg ez az ára annak, hogy ingyen ellátást kapott a helytől. Szintén együtt tudnánk élni ilyen jellegű kényelmetlenséggel, főleg úgy, hogy a posztok alapján legalább 2 hónapig tartottak megpróbáltatásai a paradicsomi helyen.

Még a hazaérkezése hónapjában elutazott Angliába, ahol a hideg vízben is bevállalta a szörfözést. Májusban hazatért, de csak hogy gyorsan összepakolja a felszerelését a Himalájára. Újabb több hónapos körút következett Tibeten, Nepálon, Indonézián át, de júliusban elbúcsúzott Ázsiától, és azóta csak a Balaton partjáról nézi a naplementéket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés, Júl 7., 2018, időpont: 12:48 (PDT időzóna szerint)

Vasvári Vivien

A luxusfeleség nem nyaralt idén extrém sokat, viszont ha hozzávesszük, hogy mellette szült egy gyereket és végigcsinált egy esküvőt, egészen sűrűnek tűnhet a program. Januárban Dubaiban vakációztak Fecsóval, majd márciusban tengerparti helyekről posztoltak képeket, de nem jelölték meg a helyszínt. Áprilisban Miamiban megszülte a kisfiát, ebből gondoljuk, hogy a nyaralás helyszíne is a közelben lehetett.

Május elsején már a floridai Disneylandbe vitték Arianát, két nappal később pedig delfinekkel úszott a kislány Miamiban. Még néhány hétig vakációztak az USA-ban, aztán hazatértek, és egész nyáron maximum a Balatonig mentek. A nászútról viszont még semmit nem tudunk, valószínűleg nem marad el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés, Máj 12., 2018, időpont: 6:14 (PDT időzóna szerint)

Debreczeni Zita

Ő sem lógott ki a tengerparton szilveszterező celebek sorából, Mexikóban kezdte a 2018-as évet, ahonnan rögtön Franciaországba repült a Havazin csapatával forgatni. Márciusban újra a hegyekben kalandozott férjével, ekkor az olasz Dolomitokat vették célba. Áprilisban rövid látogatást tettek Barcelonába, majd Milánóba, Ausztriába, májusban Franciaországba, júniusban Rómába, júliusban Horvátországba, augusztusban Észak-Olaszországba, ahol a sokat emlegetett takarós képet is elkészítette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Annoni Zita 📷 (@zitadebreczeni) által megosztott bejegyzés, Aug 12., 2018, időpont: 9:03 (PDT időzóna szerint)

Dukai Regina

Ő viszont nem alkalmazkodott az influenszer szabályzathoz, és New Yorkból posztolt újév napján, persze azért a téli nyaralást bepótolta még január folyamán, rövid milánói kiruccanás után megérkezett a Maldív-szigetekre, ahonnan hetekig fájdította a szívünket fehérhomokos, kristálykék tengervizes képeivel. Márciusban Koppenhágában üdült, májusban Portugáliában dolgozott fotózásokon. Nyaralni Zákinthosz szigetére ment, ahonnan kellő mennyiségű jachtos fotót töltött fel Instagramra. Azóta főként a Balatonba ugrál, de ő is magával vitte a takaróját, hátha hűvösek lennének a nyári nappalok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Regina Dukai (@reginadukai) által megosztott bejegyzés, Dec 31., 2017, időpont: 3:03 (PST időzóna szerint)

Rubint Réka

A fitness nagyasszonya nyaral a legtöbbet, viszont utazásain főként edz vagy edzést tart, az újévet is egy 10 kilométeres futással indította, természetesen tengerparton, de az pontosan nem derült ki, hogy melyik trópusi paradicsomban. Ide az egész családot vitték, alakreformos táborozókat viszont nem. Síelni februárban voltak Ausztriában, de a Valentin-napot már Párizsban ünnepelték férjével egy 2 napos miniszünidőn.

Márciusban indult az alakreform táborok szezonja, az elsőt Zanzibáron tartották, ahol Rubint Réka azonnal tesztelte, mennyire futható mezítláb a tengerpart. Onnan hazatérve rögtön megszöktek Schobert Norberttel kettesben Szlovéniába, ahol nagyon jó futópályát találtak a tengerparton. A következő állomásuk Monte Carlo volt, ide szintén kettesben mentek, szerencsére találtak megfelelő edzőtermet, ahol Rubint combra, fenékre és hasra gyúrhatott. Májusban még belefért egy hosszabb montenegrói látogatás az egész családdal, illetve barátokkal, itt futás után rögtön a tengerbe tudott ugrani Rubint, illetve az egyik stégen lenyomtak egy hasedzést.

40. születésnapját Törökországban ünnepelte egy laza 8 km-rel a futópadon június végén, egy hétig aktív pihentek itt a családdal. Július elején férjével romantikáztak a Garda-tónál, ugyanebben a hónapban Larával repült New Yorkba. Néhány napja pedig ismét Alakreform tábort tart, így 175 fogyni vágyó jelentkezővel együtt megérkeztek Ciprusra, ahol a rengeteg edzés mellett azért nyaralni is van idő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 10:53 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram / @timeavajna

Ajánlott videó

Olvasói sztorik