Szórakozás

Kulka János: Idegen vagyok. Színész.

Az elmúlt időszakban már a Klubrádiónak és a Fókusznak is adott interjút Kulka János, de élő interjút a két évvel ezelőtti stroke-ja óta nem vállalt. A színész az ATV Egyenes beszéd című műsorában volt vendég klinikai logopédusával, Varga Saroltával együtt, mivel beszédképessége még mindig nem állt teljesen helyre. Utóbbi miatt színpadi szerepléseket már nem is szeretne vállalni, de filmekben még láthatjuk őt.

Az  ATV műsorában a legtöbbet logopédusa beszélt, aki elmondta, az emberek nem feltétlenül ismerik ezt a betegséget:

Egy hatalmas veszteség az, ami őt (Kulka Jánost – a szerző) érte, és méltóséggal viseli. Azért örülök a nyilvánosságnak, mert Jánoson keresztül értesülnek arról, hogy mit jelent egyáltalán a stroke. Az emberek azt hiszik, hogy az, aki afáziás, az értelmileg is sérült, pedig nem. Nem tudják, hogy az ember a fejében ugyanaz marad, csak nehezen fejezi ki magát.

A műsorvezető Krug Emília kérdésére, hogy hogy van, Kulka azt mondta:

Jól vagyok. Beteg vagyok.

Beszélt arról is, hogy egy napja úgy néz ki, hogy fekszik, kutyájával sétál, vagy logopédusához jár, illetve zeneterápiára. Lassan fejlődik, de angolul és franciául még nem tud úgy beszélni, mint régen.

Egyfolytában gondolkozom, mi történt, miért volt, miért van. (…) Idegen vagyok, érted? Színész. Micsoda? Olyan fura. Szégyellem magam nagyon. Mert gőgös vagyok, nagyon. Voltam. Abbahagytam. Megvilágosodtam

– mondta Kulka, aki azt is hozzátette, hogy nővérével együtt gondolkodnak azon, hogy egy alapítványt létrehoznának a stroke-os és afáziás betegek számára.

Kiemelt kép: ATV/Instagram

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.