Szórakozás

Jogosnak érezné börtönbüntetését a VV Fanni-ügy gyanúsítottja

VV-Fanni(650x433).jpg (vv fanni, )
VV-Fanni(650x433).jpg (vv fanni, )

Novozánszki Fanni november 20-i eltűnése után hét nappal előzetes letartóztatásba helyezték B. Lászlót, akit az egykori villalakó meggyilkolásával gyanúsítanak. Bár a férfi azóta is tagadja a gyilkosságot, kamerafelvételek bizonyítják, illetve ő maga is elismerte, hogy az ájult lányt levitte a lakásából egy mélygarázsba, majd elhajtott vele.

VV Fanni (vv fanni)
Hamarosan lezárják a nyomozást a VV Fanni-ügyben
Annak ellenére, hogy a lány holtteste kilenc hónap alatt sem került elő.

A Bors megkeresésére a férfi egyik rokona elárulta, hogy B. László összeomlott az előzetes letartóztatásban.

Kétségbe van esve, hogy még mindig nem hozott eredményt a nyomozás, és hogy egy eszement minősítést akarnak rábizonyítani

– nyilatkozta a rokon, egykori védőügyvédje – aki nem mellesleg nagybátyja – pedig hozzátette, a gyanúsított már elfogadta, hogy tényleges börtönbüntetésre ítélik majd.

Amit vitathatatlanul elkövetett: egy bódult állapotban lévő nőt elvitt. Tehát, a személyi szabadságától megfosztotta. Egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat ezért, de mivel büntetlen előéletű, két-három év börtön a reális. Ebbe természetesen már ő maga is belenyugodott, és jogosnak vélné

– mondta a Borsnak dr. Brodmann Péter.

(Kiemelt kép: RTL II)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik