Szórakozás

Szabadságra megy a királyi család, addig is itt vannak a legjobb nyári pillanataik

Még a királyi családnak is jár a pihenés, augusztusban általában visszavonulnak a skót Balmorali kastélyba, hogy ott töltsék el az angol nyár legmelegebb hónapját. Hogy addig se hiányoljuk a társaságukat, összeszedtük a legemlékezetesebb pillanataikat egészen a ’30-as évektől kezdve. 

1. Amikor György herceg elolvadt a helikopterek láttán

A kis György herceg nagy rajongója a helikoptereknek, ezért németországi körútjukon útba ejtették a hamburgi repteret, ahol ki is próbálhatták a repülést a gyerekek. Sarolta kevésbé volt lelkes, bár egy ponton György is elpityeredett, hiszen félelmetes dolog ez. De aztán teljesen odavolt, és nincs nála aranyosabb ámuldozó kisgyerek.

Karwai Tang/WireImage
Karwai Tang/WireImage
Karwai Tang/WireImage

2. Amikor György herceg ellenőrizte, hogy megvan-e még a tesója

Gyakorlatilag nincs olyan pillanat, amikor György herceg nem végtelenül aranyos vagy épp vicces, de az egyik kedvencünk az volt, mikor a keresztelő után az újszülött Saroltát sétáltatva belenézett a babakocsiba, hogy csekkolja, benne van-e még a kislány.

Matt Dunham – WPA Pool/Getty Images

3. Amikor Erzsébet királynőt a család kutyáival fotózták

Ilyen pillanatból is rengeteget találni, de megleltük az egyik legkorábbi képet, amikor Erzsébetet kutyákkal fotózták, a kép 1937-ből való, Erzsébet 11 éves rajta. Most már legalább tudjuk, honnan jött a kutyamánia.

The Print Collector/Getty Images

Másik kedvencünk egy sétáltatós pillanat, ezt sem úgy csinálja, mint ahogy mások szokták.

Anwar Hussein/Getty Images

4. Amikor Károly herceg beállt DJ-zni

Károly herceg igazi partiarc volt, amikor kanadai turnéja alatt beállt megtanulni, hogyan kell szkreccselni a DJ-pulton. Azt még megnéztük volna, ahogy mellette Kamilla hercegné ropja törtütemre.

Anwar Hussein/WireImage)

5. Amikor Harry herceg lefutotta Usain Boltot

Az sosem volt kérdés, hogy Harry herceg a leglazább arc a királyi családból, de így még őt sem láttuk. Mikor Jamaikában járt, ellátogatott arra a pályára, ahol Usain Bolt edz, és megpróbálta lefutni a világ leggyorsabb emberét. Bolt persze hagyta nyerni, de azt ugye látjuk, hogy melyikőjük mennyire erőltette meg magát.

Chris Jackson/Getty Images
Chris Jackson/Getty Images

6. Amikor Diána hercegné iskolába küldte a gyerekeit

Diána sok mindenben úttörő volt, ő szült először kórházban, és nem otthon, illetve azt is ő engedte először, hogy fiai más gyerekekkel járjanak együtt iskolába. Addig ugyanis az volt a megszokott, hogy a királyi család sarjait nevelőnő tanítja a palotában, és nem vegyülnek a néppel, de Vilmos és Harry herceg már rendes iskolába járhattak.

© Pool Photograph/Corbis/Corbis via Getty Images)

7. Amikor Harry herceg és Meghan Markle egymásra nézett

A százmillió szerelmes tekintetből kiválasztottunk párat, de elég nehéz volt, ugyanis szinte az összes képükön el kell olvadni. Nagy igazság, reméljük tartós is, hogy találj valakit, aki úgy néz rád, mint ahogy ők néznek egymásra.

Anwar Hussein/WireImage
Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage
Arthur Edwards – WPA Pool/Getty Images

8. Amikor Erzsébet királynő resting bitch arcot vág

A királynőt sokszor vádolták azzal, hogy keveset mosolyog, és úgynevezett resting bitch face-szel néz a világra. Erre ő annyit mondott, hogy ha a férfiak megengedhetik maguknak, hogy ne mosolyogjanak állandóan anélkül, hogy megszólnák őket, akkor a nők is megtehetik ugyanezt.

Erzsébet for prez!

Ja, várj.

Chris Jackson/Getty Images

9. Amikor Erzsébet királynőt megkoronázták

Valószínűleg ez volt Erzsébet életének egyik legemlékezetesebb napja.

© Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images

Nem úgy Károly hercegé, aki 5 éves volt akkor, és látványosan unta az ünnepséget.

Hulton-Deutsch/Hulton-Deutsch Collection/Corbis via Getty Images

10. Amikor Károly herceg a Spice Girlsszel találkozott

Mikor az akkor leghíresebb lánybanda egyik tagja így néz rád, ahogy Geri Haliwell néz Károly hercegre, tudod, hogy ennél nagyobb badass már sosem leszel. Az énekesnő ráadásul az összes formalitást és szabályt áthágva arcon csókolta a herceget, és belecsípett a fenekébe. Őrület.

Anwar Hussein/WireImage

Kiemelt kép: Matt Dunham – WPA Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik