Szórakozás

Rubint Réka: Soha nem szerettem szerepelni, csak a Norbival ezt hozta az élet

Rubint Réka néhány hete ünnepelte kerek 40. születésnapját, habár elmondása szerint sem testben, sem pedig lélekben nem érzi magát annyinak. Habár élvezi az életét, egy dolgot elhatározott, mégpedig azt, hogy megtanul olykor nemet mondani. Erre pedig volt is példa a közelmúltban, amikor nagyon nehezen, de visszautasított egy felkérést.

Rubint Réka noszogatni szokta lányát, ha túl sokáig nem posztol a közösségi oldalára
Abba pedig egyáltalán nem szól bele, hogy mit oszt meg magáról a 14 éves kislány.

Közben az is kiderült, hogy hiába szerepel állandóan a média különböző felületein, valójában nem szereti ezt. Ahogyan lánya sem, akinek viszont 14 éves korára több mint százezer követője van az Instagramon.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy én ismert ember leszek, mert én erre soha nem vágytam. Vannak lányok, akik szeretnének újságok címlapjain szerepelni, mert ilyen ambíciókkal vannak tele. Én abszolút nem és a Lara is hasonló, mint én. Érzi azt, hogy nagyon nagy figyelemmel követik őt is a gyerekek, de nem szeret szerepelni. Én sem szerettem, de aztán a Norbihoz kapcsolódva ezt hozta az élet

– magyarázta a Mokkában Rubint Réka.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik