Szórakozás

Ambrus Attilát ittas vezetés miatt hallgatják ki

A Viszkist még június közepén, Szegeden szondáztatták meg a rendőrök, ahol kiderült, hogy ittasan ült volán mögé. Ambrus Attila saját elmondása szerint csupán két pálinkát ivott meg, de jogosítványát így is azonnal elvették tőle, már a helyszínen. Most gyanúsítottként hallgatják ki.

Az ügyfelemet a napokban meghallgatják Szegeden ittas járművezetés vétségében, de részletes nyilatkozatot egyelőre nem tesz. Az ő és családja életét is rendkívül hátrányosan érinti, hogy nem tud vezetni, a mindennapokban ez hatalmas gondot okoz nekik. Reméljük, méltányolhatóak lesznek azok az érvek, amelyek igazolására az iratokat a közeljövőben terjesztjük elő. Azt reméljük, csupán pár hónapra vonják be vezetői engedélyét, hiszen a hatóságnak erre is lehetősége lesz

– mondta el a Blikknek Ambrus ügyvédje, dr. Szilágyi Roland.

Bréking: Apa lesz Ambrus Attila
Lombikkal fogant a gyerek.

Az apaságra készülő Ambrus Attila most megint úgy érzi, nem lehet szabad.

Sokáig zsivány voltam, de már nem akarok azzal szerepelni, hogy rosszat tettem. Elvittem a balhét, beismertem, hogy ittam. Biztos voltam benne, meggyanúsítanak, de még nem tudom, mi történik majd. Félkarú ember lettem így, jogsi nélkül, nem tudok vezetni, nem járhatok szabadon. A feleségem, Réka visz mindenhova, mert sofőrt nem tudnék megfizetni. A párom várandós, nem kérhetem meg, hogy éjjel maradjon fent miattam, vagy vezessen több órát.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik