Szórakozás

Koholák Alexandra: Nem szeretnék saját gyereket

Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője két hónappal ezelőt szeretett bele 26 évvel idősebb spirituális vezetőjébe, aki mellett ma már nem csak önkénteskedik, de hozzá is költözött, sőt a napokban meg is kérte a férfi kezét.

Megkérte 26 évvel idősebb pasija kezét Koholák Alexandra
Már az esküvő időpontja is megvan.

Egy átlagos reggelen történt, kávézás közben. Úgy éreztem, jó lenne, ha összekötnénk az életünket, és esküvel pecsételnénk meg a szerelmünket. Mindkettőnknek fontos ez, még jobban elmélyíti majd a kapcsolatunkat. Nem lesz nagy esküvő, a veszprémi önkormányzati hivatalban mondjuk ki az igent. A családtagjaink sem lesznek jelen, két önkéntes barátunk kísér el minket, tanúként

– kezdte a Blikknek Koholák Alexandra, aki a közösségi oldalán már párja vezetéknevét viseli.

Nem szeretnénk megfelelni a társadalmi normáknak, nekünk egy a fontos, hogy összetartozunk. Soha senki mellett nem éreztem ilyen harmóniát.

Sokan, sok mindenért támadják a párt, de Alexa elmondta, hogy náluk a gyerekvállalás kérdése sem vethet fel problémát.

Régebben is határozottan éreztem, nem szeretnék saját gyereket. A páromnak van egy tizenhét éves fia, akivel nagyon jó a kapcsolatunk, s ennek köszönhetően teljesen meg tudom élni az anyai érzéseket. Bár anyukám mondogatja, szeretne unokát, nem akarok csak azért gyermeket szülni, hogy ő ne unatkozzon.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik