Szórakozás

Baukó Éva a szakításról: Életem legjobb szexét hagytam ott

Szakított barátjával Baukó Éva, értesült a 24.hu. Megkerestük a műsorvezetőt, mondjon pár részletet az elválásról, ha akar. Akart.

Baukó elmondta, bár eddig a legfrissebb exével volt a legjobb a szex az életében, két dolog miatt mégis végleg szakítaniuk kellett.

Nagyon jó volt az ágyban a barátom, viszont a féltékenység tönkretette a kapcsolatunkat. Ezért novemberben szakítottunk is, de megegyeztünk, hogy bár egy párként már nem működünk, szexelni összejárunk majd

– mondta Baukó, majd hozzátette: barátja nem tudta elviselni, ha őt követte valaki Instagramon, egyből azt feltételezte, hogy szexuálisan szeretnének hozzá közeledni a pasik, amit ő majd viszonoz is. Ugyanez megtörtént egyébként fordítva is: Baukó számon kérte a pasiját, hogy miért követ be lányokat, aki szerinte azt válaszolta,

hogy fejben meglegyenek, de csak veled fekszem ágyba.

A műsorvezető azt is elmondta, volt, hogy csinált kamuprofilt, amivel ráírt a pasijára, aki bekapta a csalit. Elmondása szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a férfi levideózta magukat szex közben, a felvételeket pedig nem hajlandó törölni, illetve Baukó azt állítja, a férfi zsarolja is a házivideókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik