Szórakozás

Gáspár Evelin a nevét kihasználva jutott munkához

A TV2 reggeli műsorának vendége ma reggel Gáspár Győző és nagyobbik lánya, Gáspár Evelin voltak, utóbbi pedig elmondta, hogy lediplomázott, sőt már munkát is kapott.

Egy hónapja egy ilyen marketing-kozmetikum-informatikai(?) cégnél dolgozom irodai asszisztensként. Ki tudom használni ügyesen, hogy Gáspár Evelin vagyok, mert most ez nagyon jól jön. Nekem minden ajtó olyan hamar megnyílik és hamar veszem az akadályokat. Miért ne? Ha már ebbe születtem, akkor ezzel élni is tudni kell, nem csak az, hogy úristen, te nem kapsz munkáét, mert te a Győzike lánya vagy. Nem, ez egy tök jó dolog, ezzel élni kell és köszönöm a lehetőséget édesapámnak

– mondta Gáspár Evelin, pedig pár mondattal korábban Gáspár Győző még amiatt panaszkodott, hogy lányát azért nem vették fel valahova, mert azt mondták neki, hogy az apja bűnöző. Ezt mondjuk Gáspár Evelin gyorsan kijavította azzal, hogy valójában konkrétan ilyet senki nem mondott neki, de szerinte érezhető volt az elutasítás.


Gáspár Győző egyébként beszélt arról is, hogy életmódváltásba kezd, ami az ő esetében azt jelenti, hogy egy hét múlva plasztikai sebészhez megy és kés alá fekszik, aminek köszönhetően állítólag még vékonyabb lesz.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik