Szórakozás

Farkasházi Réka megmutatta kéthetes babáját

Farkasházi Réka (farkasházi réka, )
Farkasházi Réka (farkasházi réka, )

Mint megírtuk, június 4-én megszületett Farkasházi Réka harmadik gyermeke. A Barátok közt egykori színésznője most a Facebook-oldalán mutatta meg először a kislányt, és első közös élményeikről is mesélt.

Két hete és egy napja születtem háromgyerekes anyává. Még feldolgozás alatt van a szülés és sok új élmény. Erre (is) való a gyermekágy. Igyekszem pihenni és nem siettetni semmit. Élvezni ezt a nyugalmat, amit Tamara hozott magával. Szerencsésen alakult, hogy a két nagyobbik gyerekem is itthon lehet velünk, most hogy vége a sulinak. Szép lassan nagycsaláddá vál(t)unk. A karikák a szemem alatt teljesen eredetiek. Kockás hasat sem fogok villantani mostanában. De nagyon jól érzem magam a bőrömben. Rájöttem, hogy milyen erős tudok lenni, ha kell. Nagyon jó érzés a jelenben lenni, nem a holnapot hajtani. Ez a kislány nagy tanítómester

– írta a posztban Farkasházi Réka.

Két hete és egy napja születtem háromgyerekes anyává. Még feldolgozás alatt van a szülés és sok új élmény. Erre (is)…

Közzétette: Reka Farkashazi – 2018. június 19.

Kiemelt kép: FEM3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik