Szórakozás

Közel sem Farrah Fawcett fia az egyetlen sztárgyerek, aki szembe ment a törvényekkel

Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Will Smith és Jada Pinkett-Smith gyerekei, mert bár Jaden és Willow nagyon nehezen élték meg szüleik hírnevével járó ismertséget – főleg, hogy Smith-szülők filmszerepekkel, lemezekkel és videóklippekkel gyakorlatilag Hollywood mélyvízébe dobták az akkor még csak 10 év körüli gyerekeket  -, de alapvetően botrányoktól mentes, sikeres kamasz, illetve felnőtt lett belőlük. Ezzel ellentétben Ryan O’Neal és a legendás Farrah Fawcett fia, Redmond O’Neal CSAK 2018 májusában öt súlyos bűntettet követett el, melyek közül az egyik egy gyilkossági kísérlet volt. Mutatjuk, melyik sztárgyerekek kerültek hasonló helyzetbe, mint O’Neal.

Will Smith lánya szülei nevelési módszerei miatt borotválta kopaszra magát 11 évesen
Willow és Jaden Smith anyjuk beszélgetős műsorában beszéltek őszintén arról, hogyan élték meg gyerekkorukat Hollywoodban.

Farrah Fawcett 33 éves fia amúgy az ellene felhozott vádak alapján május 3-án összeszólalkozott egy férfival, akit ezt követően többször meg is ütött. O’Neal az eset másnapján megkéselt egy férfit, majd még ugyanezen a napon egy másik, szintén megkéselt férfit találtak a medencéjében. A legszomorúbb az, hogy itt még nem értünk az egykori sztárgyerek bűnelkövetési listájának végére, május 5-én ugyanis verekedésbe keveredett egy kávézóban, ahol a személyzetet késsel fenyegette meg, május 8-án pedig fegyveres rablás miatt őrizetbe vették Santa Monicában. Egyértelműen kijelenthető, hogy Redmond O’Nealnek számolnia kell a tetteiért, ha, bűnös, viszont nem ő az egyetlen, aki sztárszülők gyermekekét a törvénnyel szembeszegült.

Jöjjenek tehát azok a sztárcsemeték, akik jócskán megnehezítették szüleik életét és az igazságszolgáltatás rendjét.

Galéria
Tom Hanks és fia, Chet Hanks a felhőatlasz torontói premierjén 2012-ben (Fotó: Michael Tran/FilmMagic)

(Kiemelt kép: Djamilla Rosa Cochran/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik