Szórakozás

Meghan Markle ezúttal a körömlakkja színével nyúlt mellé

Meghan hercegné újabb nyilvános szereplésen van túl, amit ezúttal II. Erzsébet királynővel kettesben ejtett meg. A királyi család két tagja az észak-angliai Cheshire-be látogatott, ahol egyebek mellett a helyi iskolások előadását is megnézték. A fotókon látszik, hogy Harry herceg felesége és a királynő között nagy volt az összhang, a protokollszakértők mégis felfedeztek egy hibát.

Meghan Markle a legutóbb azzal hibázott, hogy olyan ruhát viselt, amiből kilátszottak a vállai. Ezt a bakit most látványosan orvosolta krémszínű Givenchy ruhájával. Ezúttal a körömlakkjának a színét választotta meg rosszul.

Meghan hercegné megszegte a protokollt
Még szoknia kell a brit királyi udvar milliónyi szabályát.

Íratlan szabály ugyan, de Erzsébet királynő csakis a neutrális színeket tudja elfogadni, ő maga is csak egyetlen halványrózsaszínt visel évtizedek óta. A pinket, a pirosat vagy bármi egyéb kirívó színt egyszerűen közönségesnek tart. Meghan hercegné persze nem hibázott ekkorát, ám a hozzáértők szerint, törtfehér körömlakkja így is úttörönek és merész lépésnek számít. Nem irigyeljük…

Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

(Allure)

Kiemelt kép: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik