Szórakozás

Pucér fenekek és Mozart fejével díszített mellek a Life Ballon

Pucér fenekek és Mozart fejével díszített mellek a Life Ballon

A bécsi Life Ball a legnagyobb európai jótékonysági rendezvény, ahová az egész világról érkeznek hírességek, hogy az AIDS elleni kutatást és erőfeszítéseket támogassák. A vörös szőnyeges bevonulásról összegyűjtöttük a jelentősebb celebek öltözékét, illetve a legdurvább szereléseket.

Európa legnagyobb bulija itt van a szomszédban, és mi még csak nem is hallottunk róla
Pedig a bécsi Life Ball részvevői között a legnagyobb világsztárok is ott vannak.

Az eseményt, melynek idén volt a 25. évfordulója, szokás szerint a bécsi városházán tartották. A bálnak minden évben van egy meghatározott témája, és aki aszerint öltözik fel, féláron vehet jegyet. Ez a magyarázat a furábbnál furább, egyáltalán nem báli ruhákra, a Life Ball a legextrémebb jelmezeket felvonultató esemény Európában.

Az idei témát elég ködösen fogalmazták meg:

Ismerd fel a veszélyt! – Utazás egy olyan időszakba, ahol az éberség szabadság ára. Akik elalszanak a szabadságban, falak mögött fognak ébredni.

Ez az üzenet gyakorlatilag bármit jelenthet, így nem csodálkozunk az alábbi képeken.

Kelly Osbourne, aki divattervező is zenészi karrierje mellett, visszafogott, elegáns ruhában érkezett, mint egyébként a celebek többsége. A jelmezes témát főleg a nem híres emberek merték bevállalni.

Kelly Osbourne Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images
Kelly Osbourne és Kyle Farmery Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images

Caitlyn Jenner, Kylie és Kendall Jenner apja, illetve a Kardashian-testvérek mostohaapja drámai vörösbe öltözött.

Joern Weisbrodt, Rufus Wainwright, Caitlyn Jenner és Sophia Hutchins Fotó: Thomas Niedermueller/Life Ball 2018/Getty Images

Paris Jackson, Michael Jackson lánya merészen átlátszó fekete ruhában szelfizett. Még mintha mellbimbót is villantana.

Paris Jackson Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images
Paris Jackson Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images

Alexandra Daddario, akit Zac Efronnal hoznak hírbe mostanában, egyszerű, vörös ruhát választott a ’20-as évek stílusában.

Alexandra Daddario Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images

Hofit Golan izraeli modell és televíziós személyiség újabban minden gálán feltűnik. Ezen a bálon a legvisszafogottabban felöltözött emberek egyike volt. Mindjárt meglátja, hogy miért.

Hofit Golan Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images

Gigi Gorgeous igazi óriásnak nézett ki hatalmas tűsarkain, pedig az internetes sztár valójában csak 175 centi magas.

Gigi Gorgeous Fotó: Thomas Niedermueller/Life Ball 2018/Getty Images

És akkor jönnenek az extrém jelmezes fotók random vendégekről. Az osztrák népviselet sokakat inspirált.

Fotó:  Thomas Niedermueller/Life Ball 2018/Getty Images
Fotó: Andreas Rentz/Life Ball 2018/Getty Images
Mrs. Smith Fotó: Thomas Niedermueller/Life Ball 2018/Getty Images
Fotó: Thomas Niedermueller/Life Ball 2018/Getty Images

Kiemelt kép: Getty Images / Thomas Niedermueller 

Olvasói sztorik