Szórakozás

A Nagy Duett kiesője komoly műtét előtt áll

Vasárnap este kiderült, hogy ki az a négy sztárpár, aki a jövőhéten A Nagy Duett győztese címért versenybe szállhat. Az biztos, hogy Szabó Ádám és Keveházi Krisztina már nem lesznek ott a fináléban. A kiesők azonban egyáltalán nem szomorkodtak, büszkék voltak magukra az elért eredményért, ráadásul azt sem titkolták, hogy nagyon elfáradtak.

A Nagy Duett: megvannak a döntősök
Vasárnap este az utolsó két versenyző búcsúzott a finálé előtt.

A kieső páros éneklésben amatőr tagja, a balettművész Keveházi egyébként is sérülten állt az elmúlt hetekben színpadra. A jobb lábával vannak problémák, ami miatt egy súlyos operáció is kilátásban van.

A jobb lábam teljesen le van sérülve, nagyon beteg. Még konzultálok orvosokkal, mert megoszlanak a vélemények, hogy ezen lehet-e javítani, vagy csak belerondítunk és csak rosszabb lesz. Nagy bennem a félsz. Azt mondják, hogy ez egy elég komoly műtét lenne, nem tudom még, hogy rászánom-e magam

– árulta el a Mokkában a táncos.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik