Szórakozás

Rutinműtét után halt meg a kórházakat milliókkal támogató lottónyertes

Az egyik legönzetlenebb brit távozott az élők sorából.

Barbara Wragg a nagylelkűsége miatt lett híres. A sheffieldi nő 2000-ben férjével, Ray-jel együtt 7,6 millió fontot (mai árfolyamon ez körülbelül 2,75 milliárd forint) nyert a lottón. Az összeg nagyjából háromnegyedét, 5,5 millió fontot (2 milliárd forint) jótékonysági célokra fordították.

Egy önkormányzati házban éldegéltek szerény körülmények között, amikor 2000 januárjában kitöltötték a telitalálatosnak bizonyuló szelvényt,de még aznap, amikor megtudták, hogy mesés vagyont nyertek, úgy döntöttek, a nagy részét fel fogják ajánlani rászorulóknak.

Amikor átvették az óriási nyereményt, vásároltak maguknak egy házat, a sajátjukat meg fillérekért eladták egy fiatal párnak; ezen kívül még vettek egy Range Rovert, és életükben először elmentek külföldre nyaralni.

A pénz nagy részét azonban másokra költötték. A családokra, a barátokra és ismeretlenekre: két évtizeden keresztül 17 különböző intézményt támogattak a nyereményükből.

Nagyobb összegeket juttattak alapítványoknak, egy hospice háznak 30 tv-készüléket vettek, így az összes súlyos beteg gyerek tévézhetett; lehetővé tették háborús veteránok olaszországi emlékutazását, a rászoruló gyermekeket pedig minden karácsonykor elvitték egy pantomim-előadásra.

A nyeremény az életünket változtatta meg, de a személyiségünket nem

mesélte Ray Wragg.

A legtöbbet a kórházaknak, egészségügyi intézményeknek adták, így különösen szomorú, hogy Barbara Wragg halálát egy rutinműtét utáni komplikáció okozta. Az epeköveit távolították el az egyik sheffieldi kórházban, de Barbara az operáció után nem sokkal életét vesztette.

Hetvenhét éves volt.

Barbara Wragg: 1941 – 2018

RIP Sheffield's most generous woman

Közzétette: BBC Radio Sheffield – 2018. május 21.

(via Yahoo UK News, BBC Sheffield, kiemelt kép: YouTube)

Új melle és feneke van, ismét boldog a lottónyertes
Jane Park profi futballistával jár.
Csak gombát akart a spagettihez, ötmillió dollárja lett
Kaparós sorsjegyet vett az amerikai csapos, életében először.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik