Szórakozás

Ráharapott barátja nyelvére, és addig nem engedte, amíg a rendőrök könnygázt nem vetettek be ellene

A kínai nő mindezt a kínai szerelmesek napján hajtotta végre, a nyílt utcán, fényes nappal.

Könnygázt kellett bevetni egy nő ellen a kínai Anqing városánál, miután ráharapott barátja nyelvére, és nem volt hajlandó elereszteni – jelentette a helyi sajtó. A kínai közösségi oldalakon terjedő videókon látni lehet, ahogy a páros egy forgalmas utcán ül a földön, első ránézésre csókolózás közben. Hogy valami más történik, a férfi fájdalmas jajgatása jelzi csak. És a körülöttük álló rendőrök.

A rendőrök igyekeztek szétválasztani a párt, de a nő végül csak akkor engedte el barátját, amikor a rendőrök könnygázt alkalmaztak a helyzet megoldására. A beszámolókból az nem derült ki, hogy a férfi nyelve milyen sérüléseket szenvedett. Csak annyit írtak, hogy “véres volt, és csúnyán nézett ki”, de nem szakadt ki a helyéről.


Az eset a beszámolók szerint május 20-án történt, ami Kínában a szerelmesek nem hivatalos ünnepe, mert az 5-20 kínaiul kiejtve olyan, mintha azt mondanák, hogy „szeretlek”. A fiatal internetezők által indított ünnepnap „internetes Valentin-napként” vált ismertté, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Az nem tudni, hogy a nőt mi vette rá a nyelvharapásra, de a kínai internetezők gyorsan meg is jegyezték, hogy a férfi örülhet, hogy nem egy másik testrészére harapott rá.

Egy férfi kis híján leharapta egy másik péniszét
Azt mondja önvédelem volt, a bíróság mégis elítélte.

(Kiemelt fotó:PearVideo)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik