Nagyvilág

Egy férfi kis híján leharapta egy másik péniszét

Korábbi sérelmek, és egy állítólagosan ellopott utánfutó vezetett ahhoz a verekedéshez, amiben egy Peter Peterson nevű férfi majdnem elveszítette a férfiasságát. A testrészre egy vézna, 53 éves férfi, Daniel Hatton harapott rá, verekedés közben. Ő azt mondja, ártatlan, hiszen önvédelemből cselekedett, az az ausztráliai Új-Dél-Wales bírósága mégis elítélte.

Hatton még szeptember 22-én keresett fel egy lakcímet, amiről azt mondták neki, ott megtalálja Petersont. Nem igazán lett volna szabad odamennie, hiszen korábban éppen ő kért a férfi ellen egy távoltartási végzést, miután eldurvult egy vita a fia, és Peterson között. Csakhogy úgy tudta, Petersonnál van az ellopott utánfutója.

Peterson nadrágja, és az abból kiharapott rész.
Peterson nadrágja, és az abból kiharapott rész.

Hatton azt vallotta, hogy amint a címhez ért, megjelent Peterson két másik férfi, és egy nő kísértében, majd azonnal rátámadtak. Hatton szerint, a „nála kétszer nagyobb, de csak fele olyan idős” Peterson ütötte meg őt először, majd mindketten a földre kerültek és birkózni kezdtek. Peterson kerekedett felül: ezt egy szemtanú is megerősítette. Azt mondta, Peterson ütlegelte az idősebb férfit, miközben az ágyéka a Hatton arcához került, aki azonnal ráharapott.

Azt mondja, abban a pillanatban nem is tudta mire, az életéért szorította össze a fogait. Egészen addig, amíg Peterson teljesen elernyedt. Ekkor elsétált, és értesítette a rendőröket. Csak később tudta meg, hogy majdnem teljesen leharapta Peterson péniszét, és állítása szerint, ő lepődött meg a legjobban, amikor később megmutatták neki mekkora darab szakadt ki a harapástól a fiatal férfi farmerjából.

Bár Hatton végig önvédelemre hivatkozott, a bíróság elítélte őt. Tizennyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott, és 900 ausztrál dolláros (közel 200 ezer forintos) bírságot. Mégsem ezektől  rossz igazán a szája íze. Hanem mert úgy érzi, az elmarasztaló ítéletet nagyrészt a volt feleségének köszönheti. A nő vallomása több ponton ellentmondott Hatton verziójának.

(Daily Telegraph Australia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik