Szórakozás

Csősz Boglárka ezért csak tegnap köszöntötte édesanyját

A legtöbb országban májusban, azon belül azonban más-más időpontokban ünneplik az anyák napját. Magyarország például minden év májusának első vasárnapján borul kék és fehér orgonába, a franciák, a marokkóiak és a svédek viszont csak a hónap utolsó vasárnapján ünneplik az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat. A legnépszerűbb időpont azonban egyértelműen május második vasárnapja, ilyenkor ugyanis közel közel huszonhat ország polgárai – köztük például az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Belgium, Németország, Olaszország és a szomszédos Szlovákia –  ünneplik egyszerre az anyákat. 

Anyák napi celebposztoktól robbant fel az internet
Csobot Adél, Nyári Dia, Ördög Nóra. Soroljuk még?

Ahogy a magyar celebvilágban, úgy a világsztárok esetében is nehéz lenne megmondani, hogy éppen mi számít népszerűnek az anyák napi köszöntéseket illetően, hasonlóságok azonban egyértelműen felfedezhetők: természetesen a legfontosabb, hogy az adott bejegyzés legalább törekedjen arra, hogy ne legyen teátrális (ez nyilván lehetetlen), de mindenképp legyen megható (ez is). Ezek az Instagram- és Facebook-bejegyzések általában gyerekkori fotók és műfajtól függően egysoros, vagy végtelen hosszúságú gondolatok.

Nézzük, hogy hogyan köszöntötték a világsztárok az édesanyákat 2018-ban!

David Beckham

David Beckham egy egész albumot összeállított a jeles napra.

https://www.instagram.com/p/Biuo5wAnbdr/

 

Boldog anyák napját ezeknek a fantasztikus nőknek! Szeretünk titeket és értékelünk mindent, amit értünk tesztek

– írta a bejegyzéshez az egykori focista.

Jennifer Lopez

Jennifer Lopez egy közös fotóval köszöntötte édesanyját, aki a Grammy-díjas énekesnő szerint minden szobát bevilágít, amibe csak belép, aki úgy megnevetteti lányát, ahogy senki más és aki nélkül ma nem az a nő lenne J.Lo, akit ma láthatunk a színpadon.

Will Smith

Ez itt édesanyám és nagymamám. Az ő önfeláldozásuk miatt válhattam azzá az emberré, aki vagyok és élhettem a legvadabb álmaimat

– írta Instagram-bejegyzéséhez Will Smith.

Michelle Obama

Az egykori first lady, Michelle Obama minden édesanyának a legjobbakat kívánja, főleg a sajátjának.

Lehetetlenség egy képpel igazán megfogalmazni azt, hogy édesanyám, Marian mit jelent számomra

– írta a bejegyzéshez Michelle Obama.

Viola Davis

Az Oscar-djías Viola Davis számára édesanyja volt az első szerelme.

https://www.instagram.com/p/BiuJ6RSAwYq

Minden lélegzetemmel szeretlek

– tette hozzá Davis.

Justin Timberlake

Justin Timberlake csak MVP-ként emlegeti Instagram-bejegyzésében édesanyját, nagymamáját és feleségét, amivel a különböző sportágakban – kosárlabda, amerikai foci, jégkorong – a legértékesebb, legfontosabb és legjobb játékosokat szokták jelölni.

https://www.instagram.com/p/BiulbSUA48h

John Legend

John Legend feleségét, Chrissy Teigent köszöntötte anyák napján, aki épp második gyerekükkel terhes.

Khloé Kardashian

Bár nemrég lett édesanya, Khloé Kardashian mégsem magát és magát az anyaságot, hanem édesanyját, Kris Jennert köszöntötte.

Csak emlékezz rá anya, »fantasztikusan csinálod, édesem«! Tényleg úgy csinálod. El sem tudnánk képzelni az életünket nélküled.

Reese Witherspoon

https://www.instagram.com/p/BiubV42HNlA

Te vagy a megtestesült déli kecsesség, humor és bűbáj. Nincs semmi, amit jobban szeretnék, mint a beszélgetésinket egy tea felett

– írta anyák napi köszöntésében Reese Witherspoon.

Gisele Bündchen

Tom Brady felesége, Gisele Bündchen szintén Instagramon köszöntötte az édesanyákat, köztük a számára két legfontosabb nőt.

Mindketten inspiráltok. Köszönöm a szeretetet, a támogatást és a türelmet amit mindennap adtok nem csak a gyerekeiteknek, de a körülöttetek élőknek. Szeretlek titeket!

– írta a szupermodell a bejegyzéshez.

Természetesen a magyar celebek között is van olyan, aki május első vasárnapja helyett inkább egy héttel később ünnepli az édesanyákat. 

Hargitai Bea

Az egykori Playmate sokat nem tett hozzá Instagram-bejegyzéséhez, szimplán csak boldog anyák napját kívánt mindenkinek.

https://www.instagram.com/p/Bitg-J3nqr6

Csősz Boglárka

A Feleségek luxuskivitelben sztárja azonban egy gyerekkori fotóval köszöntötte édesanyját május második vasárnapján.

https://www.instagram.com/p/BitwtOBHlQm/?taken-by=boglarkacsosz

Boldog Anyák napját itt Törökországban is! Megtanítottál a jóságra, a gyengédségre, az áldozatra, a kedvességre, a tiszteletre, az egyenességre, az igazságra és a soha el nem múló mosolyra. Köszönöm, hogy vagy nekem!

– írta bejegyzéséhez a luxusfeleség.

(Kiemelt kép: Bielik István/24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik