Szórakozás

Megvan A Konyhafőnök legújabb győztese

24.hu
24.hu

2018. 05. 04. 21:00

Korábban a témában:

A Konyhafőnök ötödik évadának fináléjában Böröcz Zsófia és Hódosi Máté küzdöttek meg a győzelemért. A versenyzőknek 3-3-3 tányéron, egy három fogásos menüt – előételt, főételt és desszertet – kellett a zsűri asztalára vinni, amihez régi versenytársaik személyében segítséget is kaptak.

A háromórás főzés nem tartogatott izgalmakat. Az egyik pillanatban még nyugodtan irányították a munkát a fináléba jutottak, a másik pillanatban pedig úgy tűnt, hogy összeomlanak a terveik. Máté a zöldségropogóssal folytatott küzdelmet, míg Zsófi számításait a panna cotta próbálta meg keresztül húzni, de a versenyzők kreativitása, kitartása és időnként a Séf támogatása a tányérokra segítette az ételeket, amiket a zsűri a játékosok jelenlétében kóstolt végig.

Végül a műsor történetében másodszor ismét női versenyzőnek sikerült győznie, aki a cím mellett, 10 millió forinttal lett gazdagabb.

A 2018-as Konyhafőnök nyertese Böröcz Zsófia lett.

A Konyhafőnök azonban nem ér véget. Május 7-től A Konyhafőnök Szuperdöntő veszi kezdetét, ahol az elmúlt öt évad, nézők által beszavazott, ex-középdöntős versenyzői küzdenek meg 5 nap alatt a Konyhafőnök címért és a 10 millió forintért.

Kiemelt kép: RTL Klub

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LOS ANGELES, CA - JANUARY 15: Kayla Kohn, right, a 12 grade english teacher at The Accelerated Schools, a community of public charter schools in South Los Angeles joins fellow teachers as they picket outside the school on second day of the Los Angeles school teachers strike on January 15, 2019 in Los Angeles, California. (Photo by Al Seib / Los Angeles Times via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.