Szórakozás

A Kardashian-család ritkán látott tagja már máshogy néz ki

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2018. 05. 03. 13:45

Kim, Kourtney, vagy Khloé Kardashian neve hallatán szinte mindenki tudja, hogy kiről van szó, öccsük, Rob Kardashian nevéhez azonban viszonylag egész kevesen tudnak arcot is csatolni.

Előbb lesz bizonyíték az ufókra, mint hogy kiderüljön, mi jár Kanye West fejében
A rapper szerint a 400 év rabszolgaság csak választás kérdése volt és ez még közel sem a legdurvább húzása.

Pedig illene, hiszen körülötte is pont ugyanannyira botrányos a levegő néha, mint a Kardashian-klán többi tagja körül, még akkor is, ha az utóbbi időben csak súlyfeleslege, valamint egykori barátnője, Blac Cynha miatt került a címlapokra.  Előbbi problémájától amúgy már megszabadult, erre enged legalábbis következtetni egyik legfrissebb Instagram-bejegyzése, amelynek segítségével arról számol be, hogy már másképp néz ki.

ROBERT KARDASHIAN (@robkardeshian) által megosztott bejegyzés, Máj 1., 2018, időpont: 11:32 (PDT időzóna szerint)

Többe már nem így nézek ki

– írta a fotóhoz Kardashian, amihez hashtag formájában ugyan, de azt is hozzátette, hogy a változást nem műtét segítségével érte el, illetve hogy hamarosan láthatjuk is az eredményt.

(Kiemelt kép: Gabe Ginsberg/Getty Images)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.