Gyermekként veszítettem el mindkét szülőm, apukámat 8, anyukámat 14 évesen. A szocializálódás hiánya, illetve az, hogy nem kaptam a szülőktől példát, útmutatást, biztosan kihatott a párkapcsolataimra. Egészen fiatalon jöttem össze egy nálam jóval idősebb hölggyel. Közel tizennégy évet voltunk együtt, de szakítottam, mert észrevettem, hogy megszűntek az érzelmeim, és még abban a korban voltunk, amikor el tudtam dönteni, hogy képesek leszünk mások felé nyitni.
Ezután a hosszú kapcsolat után jött a mindent elsöprő szerelem egy másik hölggyel. Olyan rózsaszín ködben úsztam, hogy azt se vettem észre az elején, hogy annyira nem illünk össze, mint a tűz és a víz. Küzdöttünk újra és újra, de pár év után beláttuk, hogy több lesz itt a bántás, mint a szívből jövő szeretet. De ami ezután következett, maga a csoda. Szó szerint derült égből érkezett a jelenlegi feleségem. Egy kereszteződésben, mindketten külön autót vezetve találtunk egymásra. Mindketten túl a kudarcokon, sértettségeken, fájdalmakon, képesek voltunk úgy nyitni egymás felé, hogy próbáljuk meg, hátha valami jó sül ki belőle. Nehezebben nyitottam és bíztam, de eljött a pillanat amikor be kellett látnom, hogy ez az a kapcsolat ahol minden működik! Egy percig sem gondolkodtam tovább, megkértem a kezét! Nem sokkal később feleségül is vettem, ekkor már tudtuk hogy babát szeretnénk, terveztünk. Volt egy sajnálatos spontán vetélés, ami megviselte lelkileg, de nem adtuk fel, és a sors kegyes volt hozzánk, jelenlegi gyermekünk hamar megfogant, és nem sokkal később megszületett.
Olvasónk, Imre szívszorító levelében a szakítás, válás gondolatai merülnek fel, olyan körülmények miatt, amit sem ő, sem a felesége nem igazán tudnak befolyásolni. A legszebb szerelemben is bekövetkezhetnek olyan próbatételek, amik után nehéz újra egymásra találni.
„Végre találtam egy nőt, akit szerethetek, aki tökéletes számomra, akinek eddig én is tökéletes vagyok. Vagyis akivel előtte tökéletes volt minden. Minden alatt értem a közös gondolkodást, az azonos hullámhosszat, a szexuális együttlétet, erre most csak együtt tudunk élni, egymás mellett mint két lakótárs. Egy percig se gondoltam azt, hogy félrelépnék, hogy megcsalnám. A feleségem két dologban is konkrétan megszenvedett, az egyik a természetes úton való fájdalmak, sérülések, a másik a császármetszést követő fájdalmak, seb gyógyulása. Tudtam, hogy szülés után újabb jó pár hét-hónap telik el, mire újra együtt tudunk lenni. Sajnos ez nem így lett, a feleségemnél szülés utáni depresszió alakult ki, ami viszonylag hamar eltűnt, viszont kialakult nála pszichés zavar. Továbbá valószínűleg a hormonháztartása teljesen felborult, és ennek összességében következtében egyáltalán nem kíván.”
Mit lehet tenni?
A gyerekvállalás, annak körülményei, a vetélés, a sikertelen lombikprogramok annyira meg tudják viselni mindkét embert, hogy eltávolodhatnak egymástól. A női test és lélek egyaránt megszenvedi a baba elvesztését, olvasónk esetében is ez történt, de nem adták fel, és tovább próbálkoztak. Csakhogy a csoda, a közös gyerek születése még inkább éket vert kettejük közé, a bonyodalmas szülés és a szülés utáni depresszió annyira távol sodorta őket egymástól, hogy segítség nélkül szinte biztos, hogy nehezen találhatnak újra egymásra. Ha a nő szülés utáni depresszióban szenved, és nem kér ehhez segítséget, elképzelhető, hogy hosszabb ideig marad a pszichés gond. Teher lehet a bezártság érzése és a családi konfliktusok is.
Például a személyiségzavarral élőknél vagy a diagnosztizáltan depressziósok körében jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy szülés után jelentkezni fog a probléma. Pár naptól akár hetekig is eltart, de ha nem kezelik megfelelően, évekig is fennállhat ilyen vagy olyan formában. A tünetei egyértelműek, az újszülött érkezésének nem igazán tud örülni az anyuka, lehangolt, egyáltalán nem érzi azt, hogy mosolyognia kellene, vagy hogy a gyereke születése az élet nagy adománya lenne. Nehéz lelki állapot, amiben a partner rengeteget tud segíteni: ha felismeri, és tudnak erről beszélni, akkor mindenképpen kérjék pszichológus segítségét.
Az olvasói levélben az elválás gondolata is felmerül, de az apa, aki szülők nélkül nőtt fel, érthetően nem akarja elhagyni a családját. Azonban a gond olyan mértékű, hogy a saját lelke is válságban van, pedig csak ő maga lehet a megoldás kulcsa. A feleségnek biztosan segítségre van szüksége, és amíg ez a terápiás folyamat zajlik, apaként sokkal több feladat hárul majd rá a gyerekük ellátásában. Amennyiben a feleségnél az egyéni terápia és az orvosi ellátás a hormonháztartása miatt már egy ideje tart és láthatóan jók az eredmények, célszerű lenne egy párterápia is, hogy a házasságuk teljesen helyreálljon. Ezek embert próbáló feladatok, sok-sok sírással és fájdalommal járhatnak, de ahogyan olvasónk is írja, a cél a boldogság, nem pedig az, hogy egy mély boldogtalan állapotban szó szerint kiszakítsák magukat egy igen nehéz élethelyzetből. A legfontosabb: a feleséget hibáztatni egyáltalán nem szabad.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
