Szórakozás

Teljesen megváltozott az X-Faktor egykori formációja

24.hu
24.hu

2018. 04. 11. 17:26

2013-ban, az X-Faktorban ismerte meg az ország az MDC zenekart, melyet Bátori Miklós, Kiss Dániel valamint Lapis Botond alkot. A formáció tagjai akkor visszahúzódóbb, csendesebb arcukat mutatták. A tagok az azóta eltelt időszakban sokat változtak, mind zeneileg, mind a civil életükben.

Öt évvel ezelőtt mindannyian gyerekek voltunk, azóta nagyon sok minden történt velünk és bár a gyermeki énünk továbbra is megmaradt, komolyabbá váltunk.  Legfőképpen a korábbi párkapcsolataim tanítottak meg nagyon sok mindenre. Ami van megbecsülni, amit elveszít az ember, elengedni

– mondta Bátori Miklós, aki hozzátette: szeretnék levetkőzni magukról a “cukormázat” és a “jófiús” képet.

Három-négy új klippel és egy új lemezzel jelentkezünk idén. Az első dal az ÉJJEL április 22-én jelenik meg egy szuper új videóklippel, de koncerttel is készülünk május 23-án. Az új dalok zeneileg nagyon vegyesek, de mind magyar nyelven csendülnek majd fel és a pop-rock nagy halmazából építkeznek

– mondta a zenész, aki a csapat többi tagjával együtt gőzerővel dolgozik a közelgő dalpremieren.

(Kiemelt kép: Spotlight Media)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.