Szórakozás

Az MDC az első kieső

MDC (mdc, )
MDC (mdc, )

Már csak két zenekar van versenyben az X-Faktorban, miután a nézői szavazatok és a mentorok döntése alapján az MDC-nek kellett hazamennie.

Az X-Faktor szombati adása után három produkcióra lehetett szűkíteni azokat, akiknek a teljesítményük alapján vasárnap a kiesés ellen kell majd küzdenie. Az előzetes várakozásoknak azonban csak a párbajozók egyik fele, az MDC felelt meg. A triónak Eckert Anikóval kellett összecsapnia, hogy eldőljön ki az első, aki hazamegy a 2013-as X-Faktorból.

A párbajt Szikora Róbert zenekara kezdte. A fiúk – vagy a zenei szerkesztők – ismét nem a legjobban választották ki a dalukat, ugyanis az Aerosmith I Don’t Want to Miss a Thing-jéhez igencsak erős vokális képességekre van szükség. A szombati Beatles feldolgozásuk helyett pedig, nem ártott volna egy olyan sláger, amit a tinilányok is ismernek. Hiszen az MDC kimondva, kimondatlanul mégiscsak a fiataloknak szól.

Anikó Adele egyetlen, még nem rongyosra játszott szerzeményével, a Turning Tables-szel próbálkozott. És jobban tette volna, ha ezt énekli szombaton, amikor a minél több szavazat volt a tét. A The Asteroids Galaxy Tour Golden Age-e ugyan remek kis muzsika, de azért nem igazán ismert széles körben. Adele pedig be is jött az énekesnőnek.

A mentorok közül Szikora és Alföldi érthetően a saját versenyzőiket akarták benntartani, így minden Tóth Gabin és Geszti Péteren múlott. A mentorhölgy Eckert mellett tette le a voksát, akárcsak a rapper-dalszerző. Így az MDC-nek kellett elsőként hazamennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik