Szórakozás

Kefirt őrizetbe vették Thaiföldön

Az énekes minden év elején elutazik Thaiföldre, ahol van egy nyaralója is. Az ingatlant az év többi részén kiadja, ő maga pedig a január-februárt tölti ott. Jól ismeri tehát a helyet, idén mégis bajba került.

A barátnőmmel az utolsó napot töltöttük Thaiföldön, még béreltünk egy motort és mentünk vele pár kört, de egyszer csak lerobbantunk, éppen a rendőrség előtt. De szerencsém volt – gondoltam még akkor –, mert a rendőrkapitány észrevette, hogy Mariannal ott vesződünk, és azonnal jött segíteni

– kezdte a Blikknek Kefir.

Kinyitottam a csomagtartót, és meglátta benne az elektromos cigit. Az addig kedvesen mosolygó, segítőkész rendőrkapitány arca hirtelen eltorzult, és dühödten kérdezte, hogy mi az ott az ülés alatt. Mondtam neki, hogy az elektromos cigim, amire rögtön be is tessékelt az őrsre.

A könyvtár Kefir édesanyját tartja felelősnek súlyos balesete ügyében
Az intézmény továbbra sem ismeri el, hogy hibázott.

Thaiföldön az elektromos cigaretta használata tiltott, de még a birtoklásért is pénzbírságot szabnak ki. Ez történt az énekessel is.

35 ezer bahtra akart megbüntetni, ami átszámolva körülbelül 280 ezer forint. Egyszerűen nem értettem, hogy mi baja az elektromos cigivel úgy, hogy nem is használtam. Aztán meg akart büntetni újabb 35 ezer bahtra, amiért nem volt nálam az útlevelem. Ezt sem feltétlenül értettem, mert thai jogosítványom van, amiben az útlevélszámom is szerepel. Teljesen reménytelen volt a szituáció, ezért hívnom kellett a thai rendőr ismerősömet

– mesélte Kefir, aki végül 40 ezer forinttal megúszta a történetet.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik