Szórakozás

A könyvtár Kefir édesanyját tartja felelősnek súlyos balesete ügyében

Az énekes év elején közölte, hogy szülei perre készülnek, miután édesanyja még 2016 szeptemberében lezuhant az eső miatt csúszóssá vált siófoki könyvtár lépcsőjén. Az asszony súlyos sérülést szenvedett,  36 százalékos agykárosodás érte, ám az intézmény dolgozói nem segítettek neki, amikor a földön hevert.

Kefir: Perre megyünk édesanyám miatt
Az énekes anyjánál 36%-os agykárosodást állapítottak meg a balesete után.

Az első tárgyalásra sor is került, ahol a könyvtár jogi képviselője nem hogy nem vállalt felelősséget, de még hibázatták is Kefir édesanyját.

A könyvtárt képviselő ügyvéd azt mondta, hogy azért eshettem le, mert megszédültem. Szerintük ezt én mondtam két arra járó könyvtárosnak a lépcső tövében fekve. Ez felháborító! Hogy mondhattam ilyet, amikor az eszméletemet vesztettem

– panaszolta a Blikknek a zaklatott Katalin, akinek a baleset óta pszichológusra is szüksége van. Férje pedig a tárgyalások miatt is aggódik érte.

Teljes személyiségváltozáson ment át, a baleset óta feszültebb és idegesebb, ami azelőtt soha nem volt rá jellemző. Sok mindent támadásnak vesz, félek, hogy a kérdésektől felizgatja magát, és rosszul lesz. Ráadásul a sérülése miatt nehezebben is fogalmaz, amitől szintén ingerültté szokott válni

– nyilatkozta Kecskés Tibor.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik