Szórakozás

Pumped Gabo tagadja, hogy szteroidokkal pumpálná fel magát

24.hu
24.hu

2018. 03. 07. 10:10

Korábban a témában:

A reality celeb hosszú ideig kerülte az edzőtermeket, ami az utóbbi időben meg is látszott a testén. Fogyásán pedig az afrikai dzsungelben eltöltött hetek sem segítettek. Pumped Gabo elkezdte szégyellni a kinézetét, ezért úgy döntött, hogy újra felpumpálja magát.

Pumped Gabo állítja, már nem az a hülyegyerek, aki nemrég volt
Úgy érzi sokat komolyodott az elmúlt években.

Tavaly nyáron kiment a vállam, és emiatt nem tudtam edzeni, majd ősszel különböző lelki okok miatt is csak egyre vékonyabb lettem. 73-74 kilóra mentem le, ami egy 190 centis emberhez nagyon kevés, főleg, hogy voltam 85, 93 kiló is. Február közepén gondolkodtam el azon, hogy Pumped Gabo bizony nincs gyúrás nélkül, és az emberek is izmosan szerettek meg, ezért három hete ismét elkezdtem a komoly edzést. Szégyelltem a testem, és az elején kirázólag késő este edzettem, amikor kevesen voltak

– mondta a Blikknek Pumped Gabo, aki leszögezte, hogy exbarátnője pletykáival szemben soha nem használt szteroidokat.

Amit elértem, kemény munkával, tisztán értem el, és májusban még doppingtesztnek is alávetem magam, hogy bizonyítsam: aki tisztán nem tudja kigyúrni magát, az balf*sz.

@pumped_gabo által megosztott bejegyzés, Aug 30., 2016, időpont: 3:52 (PDT időzóna szerint)


Kiemelt kép: Facebook

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.