Szórakozás
Boros Lajos (Boros Lajos)

Boros Lajos: Nem vagyok rákos

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2018. 03. 07. 15:59

Boros Lajos január végén került kórházba. Akkor azt mondták neki az orvosok, hogy szíve mindössze 35 százalékosan működik, ezért műteni kellett: pacemakert kapott, és hamarosan két szívbillentyűjét is meg kell operálni. A 70 éves rádiós már otthon lábadozik, és néhány napja arra is engedélyt kapott, hogy elhagyja a négy falat.

Boros Lajos a 24.hu-nak elmondta: sokkal jobban érzi magát, élvezi, hogy már szabadon sétálhat a városban. Ugyanakkor szomorú, hogy álhírek is megjelentek róla az elmúlt időben.

Valaki megírta, hogy rákos vagyok, ez egy borzalmas félreértés volt. Mire magamhoz tértem, már a nemzet búcsúzott tőlem. Olyan szimpátiahullámot kaptam, amit csak a halál árán tud megváltani az ember: rokonok, ismerősök, gyerekkori szerelmek bukkantak fel igazán aggódva. Jól esett, a mai napig is jól esik, ugyanakkor szerencsére nem vagyok rákos! Szívproblémáim vannak, amik megoldhatók

– mondta a 24.hu-nak Boros Lajos, aki a kórházban töltött idő egyes részeit kifejezetten élvezte.

Fotó: 24.hu / Koczka Máté

Volt egy olyan bódítás alatt végzett vizsgálat, aminek az utóhatásaként arra ébredtem, hogy ülök egy gurulós székben és körülöttem emberek állnak. Konkrétan stand-upoltam, nem akartak továbbmenni az emberek, egyedül a feleségem tudta, hogy a vicces monológ a bódítás hatása. Azóta mindig alkudozok, hogy bódult állapotban csináljuk a beavatkozásokat, mert jobb mint a whisky.

A rádióst egyébként lehetséges, hogy hamarosan bódítógáz nélkül is lehet majd látni stand-upolni a színpadon, ugyanis a Dumaszínházzal kezdett tárgyalásba. Mint elmondta, éppen ebben az időszakban mérik azt, hogy kíváncsiak lennének-e az emberek Boros Lajosra humoristaként. Természetesen egyébként sem unatkozik: online rádióját is viszi Voga Jánossal, szabadidejében pedig sokat sétál Budapest utcáin.

boros-lajos(430x286)(1).jpg (boros lajos, )
Boros Lajosnak híznia kell, hogy megműthessék
Szívritmus-szabályzót kell hordania, és hamarosan a szívbillentyűit is megműtik.

Három napja vagyok utcaképes, előtte három hétig nem mentem ki a lakásból, mert bármikor elszédülhettem volna. Szokom a pacemakert, akit Zolinak hívok. Ő figyel engem, és ha leesne a pulzusom alvás közben, akkor helyreteszi. Neki hála nincsenek azok a rosszullétek, amik korábban előfordultak. 70 évig semmi bajom sem volt, most a többit el kell viselni, megérdemlem

– tette hozzá Boros, aki már nagyon várja, hogy újra úszhasson, minden nap szeretne menni az uszodába.

(Kiemelt kép: MTI / Beliczay László)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A video grab from footage broadcast by the UK Parliament's Parliamentary Recording Unit (PRU) shows Britain's Prime Minister Theresa May listen as Britain's opposition Labour Party Leader Jeremy Corbyn speaks in the House of Commons in London on January 15, 2019, before MPs vote on the government's Brexit deal. - Parliament is to finally vote today on whether to support or vote against the agreement struck between Prime Minister Theresa May's government and the European Union. (Photo by HO / PRU / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT " AFP PHOTO / PRU " - NO USE FOR ENTERTAINMENT, SATIRICAL, MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.