Szórakozás

Győzike apósánál is házkutatást tartottak

Gáspár Győző ellen továbbra is folyamatban van a közigazgatási- és büntetőper, miután a NAV adócsalással és sikkasztással vádolta meg. Most azonban a további csládtagok is sorra kerülnek.

Újabb ügyben hallgatta ki a rendőrség Gáspár Győzőt
Becsületsértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.

Győzike apósánál házkutatást tartottak, majd költségvetési csalással gyanúsították meg. A Blikk úgy tudja, azért vizsgálták meg a férfit, mert cégében Gáspár Győzi is szerepel, mint alkalmazott.

Azt is felháborítónak és jogtalannak tartom, amit velem művelnek, de hogy az apósomat is belekeverték ebbe a mocskos ügybe, az egyenesen undorító. Nincs a világon tisztességesebb ember az apósoméknál, erre azt kell ennek a két védtelen, idősnek megérnie, hogy házkutatást tartanak náluk, és szétdúlják a dolgaikat. Bea apját behívták először mint tanút, később őt is meggyanúsították csalással, és közölték vele, hogy a veje egy bűnöző

– nyilatkozta a Blikknek Győzike, aki a vizsgálatok miatt menedzserét is elveszítette.

Ránk szálltak. Pár napja a menedzserem is sorra került. Emiatt nem akar velem tovább együtt dolgozni az illető, aki szerintem az ország legjobb menedzsere. Neki köszönhetem a sikereimet, és még őt is elüldözik az életemből.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik