Szórakozás

Újabb ügyben hallgatta ki a rendőrség Gáspár Győzőt

Gáspár Győző ellen hónapok óta folyik közigazgatási- és büntetőper, tavaly húsvétkor 700 forintnyi értéktárgyat vittek el a lakásából, majd nyáron 200 milliót foglaltak le a széfjéből.

Emellett most egy új ügyben is felelnie kell a showmannek: tegnap reggel hallgatták ki a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon.

A Romantic frontembere ellen valószínűleg azért tettek feljelentést, mert decemberben egy tévéműsorban megjegyzéseket tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik osztályvezetőjére, akit meg is nevezett.

Igaz, hétfőn kihallgattak gyanúsítottként. Ismertették velem, hogy mi miatt jelentettek fel. Azért, amit az adásban mondtam. Lehet, hogy indulatos voltam a kamerák előtt, de igenis tudni akarom, hogy ki vagy kik a felelősök azért, ami a családommal történt. Igazságtalannak tartom az egészet. Ha én is feljelentenék mindenkit, aki rám rosszat mondott, akkor egész évben a bíróságra járnék. Engem sokan mocskolnak, aztán mégsem rohangálok a rendőrségre

– mondta a Blikknek Gáspár Győző.

A lapnak a Salgótarjáni Rendőrkapitányság azt írta, hogy becsületsértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást G. Győző ellen. A nyomozás érdekeire való tekintettel egyéb információt azonban nem áll módjukban megadni.

(Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik