Szórakozás

Várkonyi Andrea: A tévézés nem nyugdíjas állás

Műsorvezető, orvos, hamarosan diplomás pszichológus, nemrég pedig tanár lett Várkonyi Andrea. A volt híradósnak szenvedélye a tanulás, angolul, franciául és spanyolul is remekül beszél. Ötödéves pszichológus hallgató, éppen a szakdolgozatát írja. Ha már nem szerepelne tévében, valószínűleg ebből élne meg.

Hosszú ideje érdekel, és persze az is tény, hogy a tévézés nem nyugdíjas állás. Ki tudja, mit hoz a holnap, ilyen értelemben megnyugtató, hogy van más lehetőségem is. Fontos számomra, hogy több lábon álljak. Az évek alatt sokkal nyugodtabb és elfogadóbb lettem, hamar látom, mi történhet az emberekkel. Ez nem azt jelenti, hogy Gáborral, ha úgy alakul, pszichológusként veszekszem

– mondta a Story magazinnak Várkonyi, akinek elmondása szerint nem kifejezetten fárasztó a többféle munka, a tanulás és az anyaság együtt.

Bevallom, ha fizikailag nem is, szellemileg sokszor elfáradok. Az egész trükkje a szervezés. (…) A legfontosabb, hogy délután négytől mindig a lányunkkal, Nórival foglalkozom, és csak előtte dolgozom. Keddenként Gábor szokott otthon lenni, de ha mégsem, akkor jön a bébiszitter, aki Nóri születése óta segít nekünk. Az neki is igazi buli.

(Kiemelt kép: NeoNoir)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik