Szórakozás

Részegen az óceán mellett kereste az óceánt, majd elesett, végül pedig letartóztatták

Kondi, szoli, mosoda, vagyis KSZM. Nincs olyan ember, aki ezt a három szót, ebben a felállásban ne hallotta volna még, vagy ha mégis, akkor az a nagyon szomorú hírunk van, hogy nem ismeri a világ egyik legviccesebb és legjobb összeköltözős valóságshow-ját, a Jersey Shore-t, ahol gyakorlatilag minden epizódban legalább egyszer elhangzott ez a három szó. 

A Jersey Shore megy, a szereplők maradnak
A Jersey Shore-t lehet utálni, lehet azt mondani rá, hogy mindennek a legalja, amit bemutat, de tény, hogy megkerülhetetlenné vált az MTV suttyórealityje.

A Jersey Shore az MTV csatornáján hat évadon keresztül, 2009. december 3-tól egészen 2012. december 20-ig futott. A műsorban összese nyolc Guido és Guidette, azaz olasz felmenőkkel rendelkező amerikai fiatal életét lehetett nyomon követni, akik gyakorlatilag 71 epizódon keresztül nem csináltak mást, csak buliztak. A botrányairól elhíresült sorozat szereplői között volt, Mike „A szitu” Sorrentino, Ronnie Ortiz-Magro, Vinny Guadagnino, Paul „Pauly D” DelVecchio, Jennifer „JWoww” Farley, Samantha „Sammi” GiancolaNicole „Snooki” Polizzi és Angelina Pivarnick. Utóbbi csak az első két évadban szerepelt, az ő helyét vette át Deena Nicole Cortese.

Jersey Shore (@jerseyshore) által megosztott bejegyzés, Febr 18., 2018, időpont: 6:18 (PST időzóna szerint)


A Jersey Shore titka egyértelműen a karakterekben rejlett, hiszen a műsor készítői keresve sem találhattak volna nyolc ennyire egyforma, az életet 100%-ig élvezni próbáló fiatalt. A sorozat világszerte döntögette a nézettségi rekordokat, a harmadik, legsikeresebb évadban közel 9 millió embert ültetett a televíziók képernyője elé, akik főműsoridőben bámulhatták a pia-buli-szex szentháromságban őrjöngő nyolc olasz-amerikait.

A csapatot több amerikai városból kitiltották, az ötödik évad végére pedig Firenze teljes lakossága érezte úgy, hogy ideje lenne hazatérniük. Bár sokan nem gondolnák, de a csapatban több olyan személy is van, aki diplomával rendelkezik: Jwoww grafikusként és dizájnerként, Sammi szociológusként, Vinny politológusként végzett. A hatodik, befejező évad után a sorozat két spin-offot is kapott: Pauly D saját műsorában a Guido djkarrierének alakulását követhettük nyomon, valamint a plasztikai sebész segítségével hatalmas méretekkel megtoldott JWoww és a csapat legalacsonyabb tagja Snooki közösen szórakoztatták a nagyérdeműt. Utóbbi szinte senkit nem lepett meg, hiszen egyértelműen ők ketten voltak a sorozat legnagyobb sztárjai, akik ha úgy alakult, az egész show-t elvitték a hátukon.

És, hogy miért írunk egy lassan hat éve véget ért sorozatról? Hát azért, mert Jersey Shore áprilisban visszatér, ráadásul egyből két évaddal Jersey Shore, a családi vakáció címmel.

A alapcím kiegészítése nem véletlen, hiszen ennyi idő alatt sok változás történt a csapatot illetően. Snooki, JWoww és Pauly D is szülők lettek, Ronnie pedig 2017 decemberében jelentette be, hogy apa lesz. Ezen kívül Deena 2017 októberében ment hozzá párjához, Mike drogproblémái miatt önként részt vett egy rehabilitációs kezelésen, de ezt követően megkérte barátnője kezét. Vinny kapcsolatairól ugyan semmit nem tudunk, de a befejező évad után saját ruhamárkát dobott a piacra, valamint könyvet írt. Sammi az egyetlen, aki nem tér vissza a showba, mivel nem szeretett volna egykori párjával, Ronnie-val egy műsorban szerepelni.

Mindenki tőlem kérdezi, hogy Sammi miért nem tér vissza. Őt kell megkérdezni, nem fogok helyette beszélni. Jelenleg nagyon boldog, és szerintem nem akar visszaugrani a drámába. Boldog a jelenlegi kapcsolatában és nem akar tiszteletlen lenni

nyilatkozta a People magazinnak Snooki.

Ha pedig valaki ezekután sem kapott kedvet ahhoz, hogy az új évadok előtt ledaraljá újból a Jersey Shore eddig elkészült 71 epizódját, annak összegyűjtöttük az első hat évad legjobb jelenteit.

Amikor Snooki és Angelina összeverekedtek

via GIPHY

via GIPHY

via GIPHY

Amikor Deena ezt mondta

via GIPHY

Az embereknek a kocsmába kellene iskolába járniuk.

Amikor Snookinak annyira viszketett a feneke, hogy beleült a hűtőbe

Jersey Shore (@jerseyshore) által megosztott bejegyzés, Febr 2., 2018, időpont: 8:45 (PST időzóna szerint)

Amikor a fiúk egy melltömést találtak a jakuzziban

Jersey Shore (@jerseyshore) által megosztott bejegyzés, Jan 23., 2018, időpont: 11:15 (PST időzóna szerint)

 Akármelyik jelent, amiben Ronnie táncolt

via GIPHY

Az összes jelent, amiben Deena elesett

via GIPHY

via GIPHY

via GIPHY

Amikor Snooki részegen az óceán mellett kereste az óceánt, majd elesett, végül pedig letartóztatták

(Kiemelt kép: Jamie McCarthy/Getty Images)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik