Szórakozás

Lajsz András nem tudja, hogy hízott húsz kilót fél év alatt

A mixer nehezen tud ellenállni a finom ételeknek, ha beugrik saját éttermébe, de eldöntötte, változtatnia kell az életmódján. Fél év leforgása alatt ugyanis húsz kilót szedett magára, ami miatt orvosa is aggódik.

Pedig szerintem nem eszem sokat, valószínűleg a koromnak is köze lehet hozzá. Folyton itt vagyok az étteremben, képtelenség ellenállni a frissen főtt ételeknek. De most megfogadtam, ennek vége. Mától csirkemellet és salátát eszem. Ez agyban dől el, és én most döntöttem

– mondta a Borsnak Lajsz András, aki nem szeretne ismét kórházba kerülni.

Csőd szélére került Lajsz András
Egy évig betegeskedett, ezalatt az étterme is bajba került.

A mixert ugyanis a válása óta – az elmúlt két évben – ötször is meg kellett operálni.

Hihetetlen, de mind a négy infarktusom ezután történt. Ha ez még nem elég, ötödszörre is életveszélybe kerültem. Nyaki érszűkületet diag­nosztizáltak nálam, és azonnal meg kellett operálni. Felvágták a nyakamat, de ezt is túléltem. Az orvosom ekkor már azt kérdezte tőlem, hogy hány életem van? Más már rég meghalt volna.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik