Szórakozás

Cooky párja vízben szülte meg a kisfiukat

24.hu
24.hu

2018. 02. 19. 06:44

Korábban a témában:

A francia rádiós ódákat zeng gyermekéről és párjáról is, mióta megszületett a kis Kevin. Cooky többször elmondta, hogy teljesen megváltoztatta az apaság és nincs olyan feladat, amit ne végezne el, ha kisfiáról van szó.

Ez igazi szerelem! Mindent szeretek, ami Kevinhez köt, legyen az fárasztó vagy vidám pillanat. Amikor Debóra már nem tudja táplálni Kevint, mert elfogyott a teje, akkor jövök én a cumisüveggel! Pontos kiképzést kaptam, hogyan kell forralni a tejet, hány Celsius-fokosan lehet adni a babának. Imádom pelenkázni is, pucolni a kis fenekét. Fürdetni is szoktam, amit meg Kevin imád

– mondta a Blikknek Cooky, aki azt is sejte, hogy fia miért rajong a fürdetésért.

Debóra vízben hozta világra a fiunkat, valószínűleg ennek is köszönhető a habok szeretete.

Így néz ki Cooky párja két héttel a szülés után
Akár le is tagadhatná, hogy nemrég életet adott a gyermekének.

A rádiós a szülés óta párjára is még nagyobb csodálattal néz.

Eddig is nagyon szerettem Debórát, amióta pedig megszülte a kis Kevint, ha lehet, még jobban. Ott lehettem a születés pillanatánál, meghatározó élmény volt számomra. A legnagyobb változás, hogy most már családként élünk. Nagyon szerencsés vagyok, mert a munkám lehetővé teszi, hogy a babázás minden pillanatát kiélvezhessem Debóra mellett

Kiemelt kép: TV2

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.